Hírek

MSZP: Miért nem jutott támogatás a rászorulóknak?

2008. október 31., 14:52
"Értetlenül állunk az előtt, hogy a több száz milliós költségvetésből miért nem jutott legalább 10 millió forint a szociálisan rászorulóknak - mondta dr. Czeglédy Csaba alpolgármester egy mai sajtótájékoztatón. A fideszes többség ugyanis leszavazta a csütörtöki közgyűlésen a távhődíj-kompenzációról szóló javaslatot.

A szeptemberi közgyűlésen, amikor a távhődíj-emelésről döntöttek a képviselők, egyúttal megszavazták azt a javaslatot is, hogy a szociálisan rászorulók 20 millió forint egyszeri támogatást kapjanak. A tegnapi közgyűlésen a Fidesz képviselői elvetették azt a napirendi pontot, melyben ennek részleteit tárgyalták volna. Czeglédy Csaba ezért azt kérte, hogy legalább 10 millió forintot szánjanak a legjobban rászoruló családoknak, de a közgyűlés többsége ezt is elvetette. A 20 millió forint kikerült a költségvetésből - hangzott el a sajtótájékoztatón.

Gyebrovszki János képviselő hangsúlyozta, hogy ezeknek a családoknak nincs lehetőségük más fűtési rendszerre átállni, sem szabályozni azt.

A támogatás összege kategóriánként minimum 1600, maximum 4800 forintot jelentett volna több mint háromezer családnak - tette hozzá Czeglédy Csaba.

Gubás Gabi Agora Szombathely