A Savaria Szimfonikus Zenekar előadása nyitotta a gálát, majd dr. Ipkovich György polgármester szólt a jelenlévőkhöz. Beszédében a Szent Mártonhoz fűződő népszokásokat idézte fel, és méltatta a Savariában született püspök életútját.
"A ma generációjának hasonló életutakat kell példáképül választania, hiszen ezek mutatják meg, mit is kell cselekedni."
Elsőként az önkormányzat által adható legmagasabb kitüntetést, a díszpolgári címet adták át. Az elismerést idén dr. Széll Kálmán orvos érdemelte ki.
Ezt követően további díjak átadására került sor. Hefele-díjat vehetett át Mátis Lajos építészmérnök, a Savaria mozi és a képtár tervezője.
Éhen Gyula díjat kapott Brumbauer József, a BPW Hungária Kft. ügyvezetője, az iparkamara alelnöke.
Brenner-díjjal ismerték el Mihály Győző kertépítész-mérnök városszépítő- és építő munkáját.
Gothard Jenő-díjat kapott Mészáros György, a Megoldás Kft. ügyvezetője, a környezetvédelem terén végzett kiemelkedő munkájáért.
A közszolgálatban dolgozóknak adható Horváth Boldizsár-díj első fokozatát érdemelte ki Verasztó Józsefné, a Polgármesteri Hivatal okmányügyi ügyintézője, a díj második fokozatát Farkas Lászlóné, az adóosztály ügykezelője és Haraszthy István, az informatikai osztály ügyintézője vehették át.
Szombathely Közbiztonságáért-díjjal ismerték el Rónai András rendőr alezeredes, közlekedésrendészeti osztályvezető munkáját.
A Közszolgálatért Életmű-díjat idén Nagy Ezsébet, a városfejlesztési osztály irodavezetője számára ítélték oda.
A Szociális Munkáért Életmű-díjat Szabó Margit, a Szociális Szolgáltató Központ intézményvezetője érdemelte ki.
Szombathely Sportjáért Életmű-díjat kapott Dancs István testnevelő, sportvezető.
Ifjúságért-díjban részesült Parais István, az MMIK szakmai igazgatóhelyettese.
Pedagógus életmű-díjat vehetett át Halmosi Károly, a gépipari iskola nyugalmazott igazgatója.
A Szombathely Kultúrájáért Életmű-díjat Geszler Mária keramikusművész vehette át.
I. ÉLETMŰ-DÍJAK
PEDAGÓGUS ÉLETMŰ-DÍJ
Pedagógus Életmű-díj adományozható annak a pedagógusnak, aki hosszabb időn át de legalább 25 éven keresztül kiemelkedő nevelő-oktató munkájával és életével a szülők, a diákok és pedagógustársai körében közmegbecsülést szerzett. A díjat évente egy személy kaphatja.
Pedagógus Életmű-díj
Halmosi Károly nyugdíjas igazgató részére, aki Szombathelyen született 1934. szeptember 27-én. 1949 és 1951 között a Szombathelyi MÁV Járműjavító Vállalatnál szerzett esztergályos szakmunkás bizonyítványt, majd 1958-ig az üzem dolgozója. Munkája mellett elkezdte gépész technikusi tanulmányait a Latinka Sándor Gépipari Technikumban és ezek befejezéseként 1960-ban oklevelet szerzett. 1958 óta dolgozott a Gépipariban először technikus tanárként, majd 1964-től 1976-ig tanműhelyvezetőként. Az ő tervei alapján történt meg a régi tanműhely átalakítása és korszerűsítése. Közben gépész üzemmérnöki oklevelet, majd gépész mérnöktanári végzettséget szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. Az 1976/77-es tanévben nevezték ki az iskola igazgatójává. Az 1980-as évektől a megújuló magyar szakképzés, a Világbank által támogatott Emberi Erőforrás Fejlesztése elnevezésű projekt iskolai bevezetése folyt irányításával. Emellett a megye világbanki programban résztvevő iskoláinak képviselője is volt.
Munkája során nemzetközi konferenciákat szervezett. Igazgatói tevékenysége során mindvégig figyelemmel kísérte a kiemelkedő tehetségű tanulók támogatását.
1990-től nyugdíjba vonulásáig az Országos Pedagógus Kamara Műszaki Tagozatának vezetőségi tagja volt. Az 1991/92-es tanévtől a megyei és a városi középiskolai igazgatói munkaközösség vezetőjévé is megválasztották. A felsorolt területeken elért kimagasló eredményeiért a Gépipari Kiváló Dolgozója kitüntetést, Megyei MTESZ díjat, a Vas Megye Műszaki Fejlesztésért alapított Széchenyi szobrot és a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetést kapta.
Társadalmi tevékenységei mellett szakmai tevékenysége is elismerésre méltó volt. 1975-ben a gépi forgácsoló szakmában tankönyvet írt, amely 1990-es évek közepéig érvényben volt. Eredményes pályafutása végén 1994-ben vonult nyugállományba, de ezután sem szakadt meg kapcsolata az intézménnyel.
SZOMBATHELY KULTÚRÁJÁÉRT ÉLETMŰ-DÍJ
Szombathely Kultúrájáért Életmű-díj adományozható annak a személynek, aki hosszabb időn át de legalább 25 éven keresztül a kultúra területén végzett kiemelkedő munkájával és életével a város polgárai körében közmegbecsülést szerzett. A díjat évente egy személy kaphatja.
Szombathely Kultúrájáért Életmű-díj :
Geszler Mária keramikusművész részére, aki 1941. június 17-én született Budapesten.
Vas megye egyik legkiemelkedőbb jelentőségű alkotója. 1966-tól napjainkig Szombathelyen él és alkot. 1965-ben diplomázik az Iparművészeti Főiskola kerámia szakán. 1966-tól a Magyarszombatfai Kerámiagyár tervezője 1980-ig. Felfedező utazásokat tesz Szovjet-Közép-Ázsiába (Buhara, Szamarkand), Grúziába, Örményországba. A 60-as, 70-es években a magyar népművészet tradícióira és a Közép-ázsiai fazekasság hagyományaira alapozva teremti meg a sajátos expresszív stílusát. A fotográfia iránti érdeklődésétől indíttatva a 80-as évek elejétől a kerámia és a szitázott fotografika ötvözésének lehetőségeit vizsgálja.
Közönség előtti bemutatkozásainak se szeri, se száma. Többek között kiállított Németországban, Ausztriában, Angliában, Ausztráliában, Dél-Koreában, Franciaországban, Új-Zélandban, Japánban, az Egyesült Államokban.
Nívós nemzetközi szakmai egyesületek, akadémiák és más társaságok tagjai fogadták maguk közé. Alapítója a Boseni Keramikus Csoportnak (1989, Saarland, Németország) és megszervezője a Geras-Apátság Keramikus Társaságnak (1993. Ausztria), 1966-tól tagja a Magyar Művészeti Alapnak, illetve a Magyar Alkotóművészek Egyesületének, megalakulása óta (1976) egyik szellemi vezetője a kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdiónak, 2002-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja.
Több évtizedes munkásságát több tucat díj, elismerés, kitüntetés kíséri, így például a Munkácsy-díj, a Kulturális Minisztérium Nívódíja, a Bajor Állami Díj, a Gábor István-díj, a Vas Megyéért kitüntetés.
SZOMBATHELY SPORTJÁÉRT ÉLETMŰ-DÍJ
Szombathely Sportjáért Életmű-díj adományozható annak a személynek, aki hosszabb időn keresztül de minimum 25 éven át a testnevelés és a sport területén kiemelkedő tevékenységet végzett és munkájával közmegbecsülést szerzett. A díjat évente egy személy kaphatja.
Szombathely Sportjáért Életmű-díj
DANCS ISTVÁN részére, aki Szombathelyen született 1943. július 1-jén. Dancs István a Magyar Testnevelési Főiskolán szerzett középiskolai testnevelő tanári diplomát 1968-ban.
Munkáját Répcelakon, a Répcelaki Általános Iskola és Gimnázium falai között kezdte. Itt tanított 1971-ig. 1971-ben Szombathelyre, a mai Élelmiszeripari és Földmérési Szakközépiskolába korábbi Hevesi került. 1985-től 2005-ig, a Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola tanára, illetve 1994-től igazgató helyettese. 2005-től nyugdíjasként óraadó a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnáziumban.
Dancs István 20 éven át 1974-1994-ig megyei középiskolás testnevelés szakfelügyelő, illetve szaktanácsadó. Szakfelügyelőként több tantárgy-pedagógiai kísérlet résztvevője, a tanulói motorikus képességeket mérő standard egyik kidolgozója. Részt vett testnevelés tantervek kidolgozásában. Ettől az évtől a Középiskolai Sport Bizottság titkára, ahol együtt dolgozott Unger Józseffel, aki az általános iskolai testnevelést irányította. Tíz éven át a Megyei Diáksport Tanács elnöke majd később a Városi Diáksport Bizottság elnöke. 1990 94-ig a Megyei Önkormányzat Kulturális és Sport Bizottságának tagja, Szombathely Megyei Jogú Város Sport Érdekegyeztető Tanácsának, illetve külső szakértőként a város Sport Bizottságának tagja.
SZOCIÁLIS MUNKÁÉRT ÉLETMŰ-DÍJ
Szociális Munkáért Életmű-díj adományozható annak a szociális területen tevékenykedő személynek, aki hosszabb időn át de legalább 25 éven keresztül kiemelkedő szakmai munkájával a város polgárainak körében közmegbecsülést szerzett. A díjat évente egy személy kaphatja.
Szociális Munkáért Életmű-díj:
Szabó Margit részére, aki Szegerdőn született 1951. március 10-én. A Nagy Lajos Gimnáziumban tett érettségi vizsgát, majd általános ápoló és intenzív terápiás ápoló végzettséget szerzett Budapesten. 1984-ben a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán Budapesten szociális szervező szakon szerzett diplomát. 1970-79 között a Megyei Markusovszky Kórházban szakasszisztens, 1979-86 között Szombathely Város Tanácsa Végrehajtó Bizottságának Egészségügyi Osztályán területi szociális szervező. 1987-90 között Szombathely Város Tanácsa Végrehajtó Bizottságának I. sz. Gondozási Központjának vezető-helyettese, majd 1990-91 között a II. sz. Gondozási Központ vezetője. 1991-től a mai napig a Szociális Szolgáltató Központ intézményvezetője.
1987. január 1-jétől Szombathely Város Tanácsa VB. Gondozási Körzetközpontjába került, hasonló feladatokkal megbízva, mint amelyeket korábban a községekben látott el. Szerénységgel és szakmai alázattal párosuló szakértelmének, szakmai igényességének, munkabírásának és a személyiségét jellemző kvalitásoknak köszönhetően 1991-ben a Szociális Szolgáltató Központ intézményvezetőjévé nevezték ki.
A művészetek iránti fokozott érdeklődése, fogékonysága késztette arra, hogy elősegítse a hátrányos helyzetű, tehetséges gyerekek felkarolását, ennek érdekében támogatta a hosszú éveken át eredményesen működő Vizuális Stúdió életre hívását és működtetését. A város szociális ellátórendszerének átalakítása során a szakmai vezetés felismerte, hogy az idősellátással kapcsolatos szolgáltatások az ő irányítása alatt válhatnak igazán magas színvonalúvá. Ennek alapján 2003. január 01-jétől a város teljes közigazgatási területén felel az étkeztetés, házi segítségnyújtás, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, és az idősek nappali és átmeneti ellátásáért.
Az országban egyedülálló módon létrehozta az intézmény szervezetén belül az úgynevezett intézményi csoportot, mert felismerte és hitte, hogy a rászoruló, idős embereknek a fizikai ellátáson túl fokozott igényük van a lelki törődésre és aktivitásuk megőrzésének elősegítésére. A csoport szakminisztériumi elismerésben részesült.
KÖZSZOLGÁLATÉRT ÉLETMŰ-DÍJ
Közszolgálatért Életmű-díj adományozható annak a közszolgálatban dolgozó, elsősorban Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalánál, illetve az Önkormányzat által fenntartott intézményeknél közszolgálati jogviszonyban álló személynek, aki a közigazgatás területén a város érdekében, illetve a város polgárainak szolgálatában hosszabb időn át de legalább 25 éven keresztül kiemelkedő és példamutató szakmai munkát végzett és ezzel közmegbecsülést szerzett. A díjat évente egy személy kaphatja.
Közszolgálatért Életmű-díj:
Nagy Erzsébet, a Városfejlesztési és Üzemeltetési Osztály Kommunális és Környezetvédelmi Irodájának vezetője részére. Nagy Erzsébet Kondorfán született 1950. március 15-én.
A Budapesti Műszaki Egyetem Vízgazdálkodási Főiskolai Kar vízellátási és csatornázási szakán szerzett okleveles vízellátási és csatornázási üzemmérnök diplomát 1971-ben. A Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán vízépítő mérnöki szakon okleveles építőmérnöki diplomát szerzett 1979-ben, majd a Veszprémi Egyetem Mérnöki Karának környezetvédelmi szakán környezetvédelmi szakmérnökként végzett 1995-ben.
1971. augusztus 16. és 1971. december 31-ig a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóságnál műszaki ügyintéző, 1972. január 1. és 1972. december 31. között a budapesti Vízügyi Tervező Vállalatnál műszaki-gazdasági ügyintéző. 1973-tól 1994-ig a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóságnál osztályvezető. Az egyetem elvégzését követően a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóságon dolgozott, több mint 22 évig 1 év megszakítással. Feladata a vízminőséggel, hulladékgazdálkodással, levegőtisztaság-védelemmel, zajvédelemmel összefüggő volt. Környezetpolitikával, rendezési tervek véleményezésével, illetve pályázatok készítésével foglalkozott.
1994 novemberétől áthelyezéssel került a Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztályára, ahol pontos, precíz alapos munkavégzése elismeréseként az 1995. június 1-jével létrehozott Kommunális és Környezetvédelmi Iroda irodavezetői feladatainak ellátásával bízták meg. Ebben a munkakörben is az igényes, szakszerű munkavégzés jellemzi, vezetőként az általa irányított szervezeti egység munkája is magas színvonalú.
II. SZAKMAI DÍJAK
Az ifjúság területén adományozható kitüntetés
Ifjúságért-díj
Az Ifjúságért-díj adományozható annak a személynek, aki kiemelkedő munkájával segítette a város ifjúságnevelési, ifjúságvédelmi feladatainak ellátását. A díjat évente egy személy kaphatja.
Ifjúságért-díj:
PARAIS ISTVÁN népművelő magyar nyelv és irodalom szakos általános iskolai tanár részére, aki 1957. december 3-án született Pécsett. 1977-1979 között a Szombathelyi Tanárképző Főiskola Táncegyüttesének művészeti vezetője, tánckarvezetője. 1986-1990 között az MMIK szakelőadója, művészeti munkatársa, az Ungaresca Táncegyüttes tánckarvezetője, koreográfusa, művészeti asszisztense, utánpótlás, ifjúsági csoportok vezetője. 1990-től a Paragvári Utcai Általános Iskola tánc és dráma tantárgyi rendszerének kidolgozója, tanára. Kezdeményezője, elindítója és művészeti vezetője a szabad polgári kezdeményezés alapján alakult Gyermek Néptáncműhely, a Szombathelyi Néptáncműhely és a Mozdulatiskola gyermek és ifjúsági művészeti tevékenységének. 1990-94. között önkormányzati képviselő, Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének Oktatási és Kulturális Bizottságainak tagja. 1992-től napjainkig az óvodák és általános iskolák Mozdulatiskola rendszerének vas megyei és Nyugat-dunántúli pedagógus továbbképző rendszerének kidolgozója, szakmai vezetője. 1998-tól napjainkig a BDF Testnevelés- és Sporttudományi Intézet Tánc- és drámapedagógus szakirányú szak Táncismeret - módszertan egyik szakmai vezetője. 2000-ben kezdeményezője és egyik megalapítója a Paragvári Utcai Általános Iskola Kreatív Tanárműhelyének.
Jelenleg a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ szakmai igazgatóhelyettese. Kezdeményezője, szervezője Szombathely több művészeti ágat és korosztályt összefogó szabad polgári-művészeti, közösségi rendezvényeknek. Gyermek, ifjúsági és felnőtt táncegyüttesek táncpedagógusa, koreográfusa és művészeti vezetője jelenleg is. 1977-től folyamatosan gyermekeket, fiatalokat és felnőtteket tanított Baranya, Vas és Tolna megyében.
Új típusú, több művészeti ágat összefogó munkái a város, a megye és a régió kulturális-művészeti kezdeményezését fogta össze és vezette sikerre: A Tánc Világnapja, Matura Európai Quadrille Táncfesztivál, Angyaltánc és A mozgás öröme produkciók. Szakmai tevékenységében és művészeti munkájában egyaránt nagy hangsúlyt kap az ifjúsági korosztály.
A városépítés, a városfejlesztés és a gazdaság területén adományozható kitüntetés
Hefele-díj
Hefele-díj adományozható annak a személynek, aki a városfejlesztés, a városépítés területén a város érdekében, illetve a város polgárainak szolgálatában tartósan kiemelkedő munkát végzett és ezzel közmegbecsülésre tett szert. A díjat évente egy személy kaphatja.
Hefele-díj:
MÁTIS LAJOS okl. építészmérnök részére, aki 1936. július 31-én született a Veszprém megyei Középiszkázon.
A Műszaki Egyetem elvégzése után a Vas Megyei Tervező Vállalathoz került és 30 évet ott dolgozott, mindvégig tervezéssel, vagy tervezők szakmai irányításával foglalkozott. A szombathelyi Savaria mozi tervezéséért 1974-ben Ybl díjat kapott. Szakmai tudását Olaszországban és Kubában tett tanulmányútjainak tapasztalataival, angol és német nyelvtudását nemzetközi konferenciákon való részvétellel is gyarapította.
1992-ben tervező vállalkozást alapított, Mátis és Egri Kft. névvel, annak egyik tervezője és ügyvezetője a mai napig. A társaság építészeti-, terület és településrendezési tervezéssel foglalkozik. A Magyar Építőművészek Szövetségének, valamint Magyar Építészek Kamarája Vas Megyei Szervezetének elnökségi tagja 1997-99 között.
Tevékenységét több szakmai kitüntetéssel jutalmazták. Szakmai tevékenységei: 19652005 között Kezdő Építészmérnökök vezető tervezői irányítása (összesen 12 14 fő), a Területrendezési tervtanácsok felkért szakértője 2000-2005 között, illetve Szombathely Megyei Jogú Város Építészeti Tervtanácsának tagja 2007. évtől.
Jelentősebb szombathelyi munkái között meg kell említeni: a Szombathelyi Képtár tervpályázat I. díját 1979. évben, Muskátli u. lakótelep RRT és a Bertalanffy u. lakótelep RRT 1985-ben, az Oladi lakótelep RRT módosításának koncepcióját 1983ban, Vas Megye Üdülőterületeinek Komplex Fejlesztési Programja 1986-ban.
Építészeti tervezési munkái többek között: a Wesselényi utcai diákszálló (jelenleg irodaház), a Paragvári úti Nővérszálló, az Aréna utcai Óvoda, a Király u. Kisfaludy u. sarok, Lakóépület és ABC áruház, a Rumi úti és Zanati úti ABC áruházak, a Camping, a Savaria Mozi, a MÁV Járműjavító Üzem Kocsijavító csarnok, az Árpád utcai sorházak, a Képtár, a Fő téri foghíj beépítés tanulmány terv 1985, a Savaria mozi felújítás (vezető tervező). A jelölt aktív életpályája során Szombathely több meghatározó városképi jelentőségű középülettel gazdagodott.
A közigazgatás területén adományozható kitüntetések
Horváth Boldizsár-díj
Horváth Boldizsár-díj adományozható annak a Polgármesteri Hivatalnál közszolgálati jogviszonyban álló személynek, aki a közigazgatás területén a város érdekében, illetve a város polgárainak szolgálatában tartósan kiemelkedő és példamutató szakmai munkát végzett és ezzel közmegbecsülést szerzett.
A díj két fokozatban adományozható. Az I. fokozatot évente egy, a II. fokozatot évente legfeljebb kettő személy kaphatja.
Horváth Boldizsár-díj I. fokozata :
Verasztó Józsefné sz. BOR EDITET, az Igazgatási Osztály okmányügyi ügyintézőjét. Verasztó Józsefné 1953. november 1-jén született Szombathelyen.
1972-ben a Közgazdasági Szakközépiskolában képesített könyvelő, vállalati tervező statisztikus végzettséget szerzett.
1972. július elsején került a Városi és Járási Rendőr-főkapitánysághoz adminisztrátori munkakörbe. 1973. szeptember 1-től teljesített szolgálatot a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság állományában. Először, mint gyors- és gépíró, majd 1988-tól a Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának előadója. A közlekedés-igazgatási feladatok átszervezését követően 2001. január 1-jétől a Polgármesteri Hivatal Okmányirodájának dolgozója.
Horváth Boldizsár-díj II. fokozata:
FARKAS LÁSZLÓNÉ SZ. EBERHARDT ILONÁT, az Adóosztály ügykezelőjét. Farkas Lászlóné 1951. március 22-én született Szombathelyen.
Szakmunkásként 19 évet dolgozott első munkahelyén 1966. szeptember 26-tól 1985. december 8-ig a Szombathelyi Cipőgyárban. A munka mellett 1985-ben érettségi bizonyítványt szerzett. A megszerzett tudást gyakorlatban is szerette volna alkalmazni, ezért hosszú idő után 1985. december 9-én munkahelyet változtatva került a Polgármesteri Hivatal jogelődjéhez, a Városi Tanácshoz. Az Igazgatási Osztály ügyviteli alkalmazottjaként kezdte munkáját, melyet év végén esedékes nyugdíjba vonulásáig folyamatosan lát el.
Ez alatt az idő alatt a Városi Tanács, illetve Polgármesteri Hivatal több szervezeti egységében dolgozott, az Adóosztály ügykezelőjeként több mint 16 éve tevékenykedik.
Haraszthy Istvánt, a Munkaügyi, Informatikai és Szervezési Osztály gondnoksági ügyintézőjét. Haraszthy István 1946. szeptember 20-án született Szombathelyen. Közgazdasági Technikumban képesített könyvelő, vállalati tervező statisztikus végzettséget szerzett 1965-ben. Folyamatosan képezte magát, így híradásipari technikus, valamint mérlegképes könyvelő ipari szakvizsgát tett.
A középiskola elvégzését követően némi kitérővel 1966 óta 14 éven keresztül Szombathely egyik nagyvállalatánál, a REMIX Rádiótechnikai Vállalatnál beosztott ügyintézőként kezdett el dolgozni, majd pontos, lelkiismeretes munkáját elismerve csoportvezetőnek nevezték ki. Munkahely-változtatását követően 13 évig volt hűséges következő munkahelyéhez, a GELKA-hoz, ahol szintén vezetői pozíciót kapott szakszerű, becsületes munkavégzéséért.
1996 szeptember elsejétől került kinevezésre a Polgármesteri Hivatal gondnokságán.
A közrend és közbiztonság területén adományozható kitüntetések
Szombathely Közbiztonságáért-díj
A Szombathely Közbiztonságáért-díj adományozható a város működési területén lévő rendvédelmi szerv hivatásos állományú azon dolgozójának, köztisztviselőjének és közalkalmazottjának, illetve a polgárőrség azon tagjának, aki a közrend, a közbiztonság védelme és megszilárdítása, valamint a megelőzés területén tartósan kiemelkedő szakmai munkát végzett. A kitüntető díjat évente egy személy kaphatja.
Szombathely Közbiztonságáért-díj :
RÓNAI ANDRÁS r. alezredes részére, aki a Szombathelyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője.
Rónai András Szombathelyen született 1962. szeptember 27-én. 1985. március 1. óta teljesít hivatásos rendőri szolgálatot. Kezdetben a Szombathelyi Rendőrkapitányság, Közbiztonsági és Közlekedésrendészeti Osztály állományában dolgozott járőrként. 1991. július 1-től a Bűnügyi Osztály állományába került áthelyezésre nyomozó beosztásba. 1991. október 1-jétől a Közrendvédelmi Osztály, Őr- és Járőrszolgálati Alosztály alosztályvezető-helyettesi, majd 1997. december 1-jétől alosztályvezetői feladatait végezte. 1999. július 1-jei hatállyal megbízták a Belvárosi Rendőrőrs őrsparancsnoki feladatainak ellátásával. 2000. január 1-jétől a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság, Közbiztonsági Szervek, Közrendvédelmi Osztály, Vasúti Alosztály csoportvezetőjeként tevékenykedett. 2004. december 16-i hatállyal a Szombathelyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának megbízott, majd 2006-tól kinevezett osztályvezetője.
Tevékenységével hosszabb időn át hozzájárult Szombathely város területén élő lakosság biztonságérzetének megszilárdításához.
I. A városépítés, a városfejlesztés és a gazdaság területén
adományozható kitüntetés
Éhen Gyula-díj
Éhen Gyula-díj adományozható annak a magyar, illetve kivételesen indokolt esetben nem magyar állampolgárságú személynek, aki Szombathely város gazdaságának fejlesztése, városépítészetének, gazdaságfejlesztésének, környezetvédelmének érdekében hosszabb időn keresztül végzett munkájával kiemelkedő érdemeket szerzett. A díjat évente egy személy kaphatja.
Éhen Gyula-díj :
BRUMBAUER JÓZSEF, a BPW-Hungária Kft. ügyvezető igazgatója részére.
Tanulmányait a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban, majd a budapesti Pénzügyi és Számviteli Főiskolán végezte külkereskedelmi ágazaton.
Szakmai pályafutását az Ikarus Vállalatnál kezdte, ahol 1976-2003 között dolgozott. Kezdetben gazdálkodó, beszerző volt, majd csoportvezető lett. Feladata volt az Import Osztály kialakítása, amelynek vezetője is volt. 1984-87 között a Beszerzési Anyag Raktár gazdálkodási Főosztály vezetője, 1987. évtől kereskedelmi-termelési igazgató, 1991-től kereskedelmi vezérigazgató-helyettes. 1999-től 2003-ig az Ikarusbus elnök-vezérigazgatója, az igazgatóság elnöke. Ez idő alatt 1989-től 2003-ig az Ikarus- Trade Kft. ügyvezető igazgatója, az Ikarus Egyedi Kft. felügyelő bizottságának elnöke. Feladata új funkciók, szervezetek kialakítása, felépítése, az 51 országba irányuló értékesítés felépítése, majd felügyelete volt. Vezetőként feladata volt a multinacionális csoportban való vállalatirányítás (Irisbus Ikarusbus) 7 nemzetközi vállalat koordinációjában.
2004 júniusától a BPW-Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. A társaság irányítása alatt a forgalmat 30 milliárd Ft-ról 60 milliárd Ft-ra növelte, az alkalmazottak létszámát 854 főről 1200 főre fejlesztette, projektszervezetet alakított ki.
2007 októberétől a győri Bush-Rába Kft. felügyelő bizottságának elnöke, 2008 júniusától a Magyar Gépjárműipari Szövetség elnökségének tagja. A város közéleti szereplőjeként 2004. évtől a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Ipari Tagozatának tagja, annak elnöke, elnökségi tag, az idei évtől pedig a Kamara alelnöke. A Savaria TISZK Kht. Tanácsadó Testületének elnöke.
Brenner-díj
Brenner-díj adományozható annak a személynek, aki a gazdaság és a városüzemeltetés területén kiemelkedő szakmai munkát végzett. A díjat évente egy személy kaphatja.
Brenner-díj:
MIHÁLY GYŐZŐ részére, aki 1942. július 5-én született Bajánsenyén. 1966-ban a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola kertépítészeti szakán okl. táj- és kertépítészmérnök, 1978-ban a Budapesti Műszaki Egyetem városépítés-városgazdaság szakán okl. városépítési-városgazdasági szakmérnök diplomát szerzett.
A Vas Megyei Tanács Tervező Irodánál 1966-1989 között önálló és vezető tervező (kerttervező, településtervező), 1989-1991 között a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Természetvédelmi Osztályán kertészeti szakfelügyelő, 1991-2002 között a Fertő-tavi (Sopron), illetve Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóságánál, Saródon, táj-, természetvédelmi szakfelügyelő. 2002-2004 között az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságánál Őriszentpéteren tájvédelmi szakfelügyelő.
A jelölt aktív életpályája során Szombathely több meghatározó, a városüzemeltetés területét gazdagító tevékenységet végzett.
Gothard Jenő-díj
Gothard Jenő-díj adományozható annak a személynek, aki a gazdaságkutatás, környezetvédelem, valamint a műszaki fejlesztés területén kiemelkedő szakmai munkát végzett. A díjat évente egy személy kaphatja.
Gothard Jenő-díj:
Mészáros György részére, aki a MEGOLDÁS Kft. ügyvezetőjeként 16 éve áll a környezetvédelem szolgálatában.
Közlekedési szakemberként 1990-ben döntött úgy kollégáival, hogy vállalkozást alapítva hulladékgazdálkodási, ezen belül is a veszélyes hulladékok kezelésének területén folytatják tevékenységüket. Ekkor alakult meg a MEGOLDÁS Környezetvédelmi és Kereskedelmi GMK, majd később jogutódja a MEGOLDÁS Környezetvédelmi és Kereskedelmi Kft. Vas és Zala megye veszélyes hulladékának feldolgozását, ártalmatlanítását tűzte ki célul.
Sikeres piacfeltáró munkája mellett céltudatos technológiai fejlesztésekkel költséghatékony megoldást kínált a két megye egészségügyi intézményei számára, egyidejűleg európai színvonalra emelve a tevékenység műszaki hátterét.
A vállalkozás szolgáltatásaival egyre szélesebb megrendelői kör köztük számos önkormányzat és intézményeik pontos, megbízható partnerévé vált.
Napjainkban a folyamatos fejlesztések következtében évente mintegy 3.700 tonna hulladék anyag gyűjtését, szállítását, kezelését végzik, 38 fő foglalkoztatásával.
2005 évtől az ISO 9001 minőségirányítás és ISO 14001 környezetközpontú irányítási rendszer szerint végzik munkájukat. A vállalkozás a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének rendes tagja.
Mészáros Györgynek és a MEGOLDÁS Kft-nek nagy érdeme van Vas megye rendezett környezetvédelmi helyzetének kialakulásában. Aktívan részt vesz a környezetvédelmi felvilágosító munkában, különböző környezetvédelmi szervezetek, szövetségek tevékenységében. A 2006 májusában megalakult Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Központ elnöke.
II. A SPORT TERÜLETÉN ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK
KIEMELKEDŐ SPORTMUNKÁÉRT ADOMÁNYOZHATÓ DÍJAK
Pünkösthy Csaba-díj
Pünkösthy Csaba-díj adományozható annak a személynek, aki az utánpótlás és versenysport, illetve a szabadidő sport területén több éven át tartó kiemelkedő tevékenységet végzett. A díjat évente legfeljebb egy személy kaphatja.
Pünkösthy Csaba-díj:
Rácz Gábor részére, aki 1959. március 8-án született Szombathelyen. A Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán fordította figyelmét konkrétabban az utánpótlás-nevelésre, illetve a torna sportágra. A matematika-testnevelés szak elvégzése után a Reguly Antal Általános Iskola testnevelője lett. Két év elteltével már a testnevelési tárgyak közül a legnehezebbet, a sporttornát tanítja a Főiskolán. A hallgatók tiszteletét a mai napig érzi. Számos sikerese tanítványai közül legbüszkébb Tamási Zsoltra az MTK Futball Akadémiájának igazgatójára és Konkoly Csabára a Győri ETO kézilabda női szakosztályának vezetőedzőjére.
1991-ben kezdte szisztematikus odaadással a szombathelyi leány torna utánpótlássport felépítését. Tizenöt évi kilincselés után 2006-ban jutott csapata olyan edzőteremhez, ami a kor követelményeinek megfelel. A városvezetés látva erőfeszítéseit 1999-ben pályázat útján kinevezte a Szombathelyi Rajczy Imre Sportiskola igazgatójának, azzal a céllal, hogy a többi szakosztálynál is elfogadottá váljék a tornában már bevált tervszerű sportági oktatás.
Kezdeményezésére alakultak meg a Közoktatási Típusú Sportiskolai Osztályok a Zrínyi Ilona Általános-, valamint a Szent-Györgyi Albert Középiskolában. Ezen osztályok tanmenete biztosíték a közismereti tantárgyak és a sportolói elfoglaltságok összehangolására.
Igazgatása alatt az öt szakosztállyal induló Sportiskola mára tíz sportágat felvonultató önkormányzati intézmény lett. Vezetőként nagyon büszke arra, hogy egy szervezetben tudta tömöríteni az olyan lelkes testnevelőket, edzőket, akik megszállottként építgetik szakosztályuk sikerességét.
Munkájáért 2007. évben Vas Megye Sportjáért kitüntetést vehetett át.
A Sport Támogatásáért-díj
A Sport Támogatásáért-díj adományozható annak a személynek, aki a város sportéletének fejlődése, egyes sportrendezvények, események megrendezése, a sport területén tevékenykedő személyek, sportolók munkájának segítése, lehetővé tétele érdekében kiemelkedő tevékenységével, áldozatvállalásával közmegbecsülésre tett szert. A díjat évente egy személy kaphatja meg.
A Sport Támogatásáért-díj:
KALMÁR ATTILA részére, aki 1951. március 16-án született Szombathelyen.
A Pannonsport Szervező és Marketing Kft. 1990 júniusában alakult, amelynek a kezdettől fogva ügyvezető igazgatója Kalmár Attila. A cég létrejötte a sport területéhez kötődik, első célja a Savaria Női Röplabda Torna megmentése és továbbvitele volt.
A vállalkozás a tevékenységét a későbbiekben egyre inkább kiterjesztette, létrehozta pl. a Pannon Kosárlabda Tornát, amelyen a FALCO játékosai közül Kálmán László és Pankár Tibor először léphetett pályára a válogatott tagjaként, és húzhatta magára a címeres mezt.
Az Arena Savaria átadásával a Pannonsport Kft. évente 12-14 nemzetközileg is jegyzett eseményt szervez, amelyek a kiemelkedő sportértéken túl jelentős városmarketing értéket tartalmaznak, és erősítik a sport világában Szombathely jó hírnevét (Aerobik Európa Bajnokság, Birkózó Golden Grand Prix és Csapat-világbajnokság, Tornász Világ Kupa). A nyári nemzetközi vízilabda torna megszervezésével hozzájárult a magyar válogatott pekingi olimpiai sikeréhez.
A Pannonsport Kft. a szombathelyi sport támogatásából is kiveszi a részét, alapítója több, a sport területén működő alapítványnak (a Szombathely Birkózásáért, a Táncsportjáért, és a Súlyemelésért Alapítványoknak). Jelentős összeggel támogatta a bajnok FALCO KC-t, amelynek kistulajdonosa is. Számos egyesületnek és versenyzőnek nyújtott közvetlen anyagi segítséget (Viktória FC, SZAK, Major Ferenc, stb.). Kalmár Attila több évtizede eredményes oktatói tevékenységet folytat a Savaria Egyetemi Központban. A sportmarketing, valamint a szabadidősport és turisztikai marketing oktatási területén kifejtett munkájáért címzetes egyetemi docenssé nevezték ki.
A sport területén adományozható önkormányzati kitüntetések 2008 decemberében, a Sportkarácsony rendezvényen kerülnek átadásra.
III. A KULTÚRA TERÜLETÉN ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK
Kiemelkedő Kulturális Munkáért-díj
Kiemelkedő Kulturális Munkáért-díj adományozható annak a személynek, aki a kulturális életben több éven át tartó kiemelkedő munkát végzett. A díj két fokozatban adományozható. Az I. fokozatot évente egy, a II. fokozatot évente legfeljebb kettő személy kaphatja.
A Kiemelkedő Kulturális Munkáért-díj I. fokozata :
NESZMÉLYI ANDRÁST, aki Székesfehérváron született 1948. március 20-án. Neszmélyi András a Bartók Béla Zeneiskola fafúvós tanszakvezetője, klarinéttanár. Tanári pályáját 1972-ben kezdte meg Sárospatakon, majd 1976-től folytatta Szombathelyen a Bartók Béla Zeneiskolában. Munkáját az iskola vezetése és kollégái is nagyra értékelik, hosszú évek óta a fafúvós tanszak vezetője.
Kiemelkedő területe zenepedagógiai tevékenységének a Szombathelyi Ifjúsági Fúvószenekarnál végzett rendkívül eredményes munkája. 28 éve megszakítás nélkül művészeti vezetője és karnagya az együttesnek. Táky György és Tákyné Lukinits Zsuzsanna tanárokkal közösen 1980-ban szervezték újjá a korábbi úttörőzenekart, melyet közösen irányítanak. Első külföldi bemutatkozásukra az ausztriai Laa an der Thaya-ban 1982 szeptemberében került sor. Azóta számos sikert értek el hazai és külföldi versenyeken és magyarországi, illetve nemzetközi fesztiválokon: Szombathelyen, Kőszegen, Szentgotthárdon, a Siklósi Várfesztiválon, Budapesten a IV. Európai Ifjúsági Zenei Fesztiválon. Hangversenyeken bemutatkoztak Ausztriában és Németországban, meghívást kaptak nemzetközi fesztiválokra is. Az együttes 1991-ben Veszprémben a Zeneiskolai Zenekarok I. Országos Fesztiválján I. díjat, 1993-ban Salgótarjánban II. díjat kapott és különdíjakat is nyert. 1988-ban a Népművelési Intézet országos minősítő rendszerében felnőtt zenekari kategóriában nyert el Aranydiplomát a zenekar.
A Szombathelyi Ifjúsági Fúvószenekar az ő vezényletével közel 3 évtizede tölt be meghatározó szerepet városunk és a régió kulturális életében. 2007. évben emlékezetes produkcióval léptek fel a IX. Európai Ifjúsági Zenei Fesztivál szombathelyi gálahangversenyén. 2008 tavaszán nagy sikerrel szerepeltek Berlinben. Rendszeresen tartanak önálló hangversenyeket a Bartók teremben, emellett gyakran vállalnak különböző szabadtéri fellépéseket is, amiknek a száma évente 25-30.
Neszmélyi András tanár úr pedagógusi pályája során 11 növendékét készítette fel eredményesen zenei pályára, akik ma művészként, tanárként elismert tagjai a magyar zenei társadalomnak. Magas szintű szakmai felkészültségének, példamutató zenekarvezetői tevékenységének és az utánpótlás nevelés terén elért eredményeinek köszönhetően több dunántúli zenekart egykori tanítványai vezetik.
Bár jelenleg nyugdíjas, azonban a tanítást nem hagyta abba, ma is jelentős szerepet vállal együttesével a Bartók Béla Zeneiskola 100 éves jubileumi rendezvénysorozatában.
A Kiemelkedő Kulturális Munkáért-díj II. fokozata:
BALOGH JÓZSEF tanárt, költőt, szakírót, valamint dalszövegírót, aki Pécsett született 1951. december 15-én.
Balogh József a magyar nyelv alapjait és szeretetét számos kisgyermekbe plántálta bele több vas megyei általános iskolában,
jelenleg a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskolában oktat és nevel. Pedagógiai munkája során szövegértést fejlesztő gyakorlatsorokat, valamint a Szép magyar beszéd versenyek sikeres megrendezéséhez módszertani kiadványt írt. Az általános iskolák 5. és 6. osztályos magyar irodalom tankönyvének, munkafüzetének, és kézikönyvének szerzője. Bár főfoglalkozásában tanár, mégis több kötetes költőként ismerik országszerte. Irodalmi munkássága, illetve tanári tevékenysége mellett a szombathelyi Lord együttes dalszöveg írója, ez idáig 9 hanghordozó viseli keze munkáját. Gidófalvy Attila 10 parancsolat című szóló albumának szövegeit is ő írta.
Több városi rendezvény szervezője és művészeti vezetője.
Pályája során mindig figyelemmel és segítőkészen fordult a fogyatékossággal élő emberek felé. A Mozgáskorlátozottak és Barátaik ART Fesztiváljára eredményesen készített fel vak embereket, egészségkárosodottak oktatását szervezte és támogatta.
Publikációi, versei számos helyi és országos antológiában szerepeltek, így többek között: Hullámverésben, Adjon Isten, Őszelő, Zászlótűz, Versfehérben, Vallató Idő, Manóbál, Gondok, csöndek, parolák. Több kötetet adott ki Devecsery László tanár, költővel.
DEVECSERY LÁSZLÓ tanárt, költőt, drámapedagógust, aki Vasszilvágyon született 1949. november 24-én. Felsőfokú tanulmányait a Szombathelyi Felsőfokú Tanítóképző népművelés-könyvtáros szakán, a Szombathelyi Tanárképző Főiskola, valamint az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karán végezte.
Kőszegen a Jurisics Miklós Gimnáziumban kezdte tanári pályáját. A vasi megyeszékhely középiskolái közül a Szentgyörgyi Albert Szakközépiskolában magyar nyelv és irodalmat, valamint drámapedagógiát, illetve a Nagy Lajos Gimnáziumban ugyancsak drámapedagógiát oktatott, illetve oktat.
Az általános iskolák 7. és 8. osztályos magyar irodalom tankönyvének, munkafüzetének és kézikönyvének szerzője.
Főfoglalkozásában tanár, mégis több kötetes költőként ismerik országszerte. Publikációi, versei számos helyi és országos antológiában szerepeltek. Költői munkásságát Tinódi-díjjal, rendezői munkásságát pedig Nívó-díjjal ismerték el.
Tagja a Magyar Versmondók Egyesületének, melyen keresztül tudásával segíti a szakmaiság megőrzését a különböző versmondó versenyeken és találkozókon.
Több kötetet adott ki Balogh József tanár, költővel, így az Ikerlámpás (versek), a Versvarázs (versek), az Irodalom ország (szakmai munka), a Képes-verses ABC (szakmai munka), a Varázskendő (szakmai munka), valamint a Versvásár (versek, mesék) köteteket.
A kultúra területén adományozott kitüntetések átadására 2009. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján kerül sor.
SZOMBATHELY DÍSZPOLGÁRA DÍJAT dr. Széll Kálmán PhD. kapja:
Dr. Széll Kálmán PhD
Született 1926. május 29-én Herényben régi Vas megyei történelmi családból.
A Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karára 1946-ban iratkozott be. A kollégium államosításáig a budai Szent Imre Kollégium lakója volt, onnan miután az államosítási kérelmet nem írta alá 1948-ban kiutasították. Az egyetemet az áldozatos szülői támogatás ellenére főleg saját erőből végezte, majd 1952. augusztus 14-én kitűnő diplomával fejezte be.
Szombathelyen 1952. október 1. óta a Markusovszky Kórházban dolgozott. Előbb Prof. dr. Szabolcs Zoltán o.v.főorvos mellett a sebészeti osztályon, majd 1963 őszétől függetlenített aneszteziológus adjunktusként, végül 1968. január 1-jétől osztályvezető főorvosként. Az országban az elsők között alakult Anaeszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztály alapító főorvosa volt. Saját kérésére 1992-ben nyugdíjba vonult. Utána a Pécsi Orvostudományi Egyetem Főiskolai Kar Szombathelyi Tagozatán volt főiskolai adjunktus (1993), majd tanár (1994-1997),) illetve tagozatigazgató helyettes (1993-1997), végül 2001-től, jelenleg is, emeritus főiskolai tanár.
1956-ban a Kórház Forradalmi Bizottságának 4 tagú elnökségébe választották.
3 szakvizsgát is tett: 1956-ban sebészet, 1960-ban traumatológia, végül 1962-ben aneszteziológia és intenzív terápia.
Bel- és külföldön összesen 273 nyomtatott dolgozata jelent meg, ezen kívül 448 előadást tartott.
1980-ban a MTA Orvostudományok Kandidátusa tudományos fokozatát szerezte meg, amelyet a POTE Ph. D-ként ismert el.
Fontosnak tartotta a folyamatos szakmai képzést, ezért több tanulmányúton is részt vett: 1964-ben Berlin, 1966 Montreal,1969 Bukarest,, 1974 Bécs, 1979 Hollandia.
Az Országos Aneszteziológia és Intenzív Terápiás Intézet igazgató helyettese (1979 2002), az Országos Szakképesítő Bizottság vizsgáztató tagja (1980-200), megalakulása óta (1980) a Szakmai Kollégium tagja, majd 1992 óta (1995-ös újraválasztással megerősítve) 2000. április 1-ig elnöke. Megyei felügyelő szakfőorvos (1991 2005). A POTE főiskolai képzés tanári karának elnöke (1994-1997).
Több egyesület, társaság tagja és vezetője. Így többek között Az Orvos-egészségügyi Dolgozók Szakszervezete Megyei Bizottságának elnöke (1971-1989), a TIT Egészségügyi Szakosztályának elnöke (1972-1979), a Városi Tanács tagja (1972-1984), A Magyar Aneszteziológia és Intenzív Terápiás Társaság vezetőségi tagja (1963-1989), alelnöke (1981-1989), A szombathelyi székesegyházi főplébániájának 1988-tól 2007 novemberéig egyházközségi világi elnöke, majd örökös tiszteletbeli elnöke, a Keresztény Egészségügyiek Dr. Batthyány László Társaságá-nak 1990. január 16. óta, 2003-mal bezárólag alapító világi elnöke, jelenleg tiszteletbeli elnöke, a Páneurópai Unió Magyar Szervezete Szombathelyi Regionális Csoportjának elnöke (1990-1994), a KDNP Vas Megyei elnöke (1990. januártól 1992), majd 1998-ig díszelnöke, mely után kilépett a pártból. Más pártnak nem volt soha tagja. A Szombathelyi Megyei Jogú város Önkormányzatának (korelnök) képviselője (1990-1994), a Markusovszky Kórházért alapítvány kuratóriumának elnöke (1992-2004), az Éhen Gyula Kör a polgárosodásért alapítvány kuratóriumának tagja (1992-1997), a Dr. Tiborcz Sándor alapítvány tiszteletbeli elnöke 1992-től, jelenleg is, , illetve a Martineum alapítvány kuratóriumi tagja 1995 óta, jelenleg is, továbbá 1991-től tagja a Gábor Áron Honvéd Tüzér hadapródiskola bajtársi körének, 1993-tól a Honvéd Hagyományőrző Egyesületnek, 1995-től a Szombathelyi Tudós Társaságnak (Societans Scientarium Savariensis), jelenleg is, 1998-tól a Recski Szövetségnek, 2003 óta a "Polgári Egyesület Szombathelyért" tiszteletbeli elnöke,2004-től az 56-os Szövetség Vas megyei Szervezetének, végül ugyancsak 2004-től a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének tagja. Szakmai és közéleti tevékenységét több díjjal is elismerték: Sokszoros véradásért Vöröskeresztes arany (1972), Szakszervezeti arany kitűntetés (1974), kiváló orvos (1975) címet, majd az Eü. Min. címzetes egyetemi docensnek nevezte ki (1978).
1992-ben a Köztársasági Érdemérem Tiszti Keresztjével tűntették ki. Szombathely városától 1994-ben "Pro sanitate díjat kapott, ugyancsak 1994-ben, illetve a Pro Anaesthesiológia et Therapia Intensíva emlékérem tulajdonosa lett. A Pécsi Orvostudományi Egyetem a 1996-ban Pro universitate aranyéremmel tüntette ki. A megyei önkormányzattól 2001-ben megkapta a Vasmegyéért díjat, 2002-ben pedig Pro Eclesia et Pontifice pápai kitüntetésbe (emlékérem adásába) részesült, továbbá a legmagasabb egészségügyi minisztériumi kitűntetést, a Batthyány Strattmann díját kapta meg. A Pécsi Tudományegyetem Főiskolai Karának hallgatói Önkormányzata 2004-ben az év legjobb előadója-nak választotta.
Azok az emberek a példaképei, akik a családjukon kívül a közt szolgálták, szűkebb környezetük és a haza haladását előmozdították. Ezeknek kívánt emléket állítani a Fehérköpenyes óriások című könyvével.
Ars poétikája: Az orvosi hivatás etikus művelése, s a szűkebb és tágabb közösség szolgálata. Az Isten-, haza-, család- és emberszeretet gyakorlása.