Hírek

Perelnek a buszsofőrök

2008. november 10., 15:15
163 autóbuszvezető nyújtott be keresetet munkáltatója, a Vasi Volán Zrt. ellen. Szeretnék elérni, hogy az úgynevezett rendelkezésre állási idő is munkaidőnek számítson. Három évre visszamenőleg fejenként 250 ezer forintot kérnek, ez összesen több mint 40 millió forint többletkiadást jelentene a társaságnak. Erre viszont sem az idei, sem pedig a jövő évi költségvetésben sincs fedezet. Igaz, erre csak a munkavállalók igényének jogosságát megállapító bírósági döntés után lenne szükség.

A Volántársaság kollektív szerződése szerint az autóbuszvezetőknek a rendelkezésre állási időre a helyi forgalomban alapbérük 60, a helyköziben pedig 65 %-a jár, ez ugyanis nem számít munkaidőnek. Pedig a sofőrök ez idő alatt is a munkahelyükön tartózkodnak, de nem vezetnek, csak készenlétben állnak, közben viszont az előírások szerint adminisztrálnak, buszt takarítanak, vagy éppen a meghibásodás elhárításáról gondoskodnak. Egy uniós irányelv szerint munkaidő az is, amikor a munkavállaló rendelkezésre áll. A buszvezetők most Magyarország csatlakozásának időpontjától, azaz három évre visszamenőleg perlik az elmaradt juttatást.

Dala István - buszvezető, Vasi Volán Zrt.
"Kb. 160-an indítottunk pert. S ez napi öt órát jelent mindenkinek."

A felperes sofőrök fejenként 250.000 Ft-ot követelnek munkáltatójuktól, ez több mint 40 millió forintot tesz ki.

Papp László - vezérigazgató, Vasi Volán Zrt.
"Nagyon szomorúak vagyunk, hogy idáig jutott az ügy, ugyanis mi megegyeztünk mind a két érdekképviselettel, hogy megvárjuk, míg egy másik társaságnál hasonló témában a Legfelsőbb Bíróságnál ítélet születik, és a bíróság kihagyásával szerint járunk el."

A Vasi Volán Zrt. vezérigazgatója Híradónknak elmondta, ha a pert a buszsofőrök nyerik, akkor minden gépkocsivezetővel az ítélet szerint fognak elszámolni. A Szombathelyi Munkaügyi Bíróság a 163 autóbuszvezető keresetét ötfős bontásban decemberig tárgyalja.

 

 

Gubás Gabi Agora Szombathely