Nem volt könnyű évük idén az allergiásoknak. Az időjárás ugyanis ezen a nyáron kedvezett a parlagfű szaporodásának. Sokat esett az eső, de nagy melegek is voltak. Ez pedig azt eredményezte, hogy nőtt a levegőben a parlagfű pollenmennyisége az idén.
Dr. Reiner Vera - regionális tisztiorvos, ÁNTSZ
"A csúcs augusztus volt. A tavalyihoz képest több mint felével volt nagyobb a pollenterhelés idén."
A parlagfű terjedését a hivatalok egymagukban nem tudják megakadályozni. Hatékonyabb civil részvételre is szükség van. Ez részben működik is. Az ingyenes parlagfű zöld számra 52 bejelentés érkezett Vas megyében. A régióban mindössze 3,2 millió forintot költhettek a civil szervezetek parlagfűmentesítésre. Ez viszont kevés. Szakemberek szerint kiemelt figyelmet kellene fordítani a parlagfűirtásra is, erre vannak jó példák.
Dr. Németh Éva - hivatalvezető, Ny-Dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal
"A közfoglalkoztatásnak Győr-Moson-Sopron megyében volt egy kifejezetten parlagfűmentesítésre egy pályázati kiírás az önkormányzatok részére. Ez azt jelentette, hogy az önkormányzatok négy hónapon keresztül csak a parlagfűmentesítésre felvehettek munkásokat, akik a bére 70%-át ez a program fedezte."
Ez a program viszont jövőre valószínűleg megszűnik, pedig szakemberek szerint inkább folytatni kellene és az egész régióra kiterjeszteni. Idén mintegy 300 esetben szabtak ki bírságot a hivatalok Vas megyében parlagfű miatt. Ezek együttes összege közel 23 millió forint volt.





























