Szombathelyi filmkockák szombathelyiekről a világnak. A Totál Szombathely pályázat alkotásait ugyanis bárki megnézheti az interneten. A megyeszékhely önkormányzata azért hirdette meg az amatőr versenyt, hogy népszerűsítse a várost. Műfaji megkötés nem volt, az alkotók maximum 10 perces terjedelemben készíthették el mozgóképes pályaműveiket.
Vágvölgyi András - szervező
"A múlt heti zsűrizésen egyöntetűen megállapítottuk, a szervezők és a zsűri is, hogy a filmek átlagszínvonala egyértelműen emelkedett."
A Totál Szombathely 2008 fődíját Kondor Tamás "Super St Marton" című alkotása nyerte. Az idei közönségdíjas film Pozsár András "Heroes 9700" fikciója lett, de több kategóriában is kaptak elismerést a filmesek.
A pályázatra érkezett fotók díjátadóját pénteken este nyolc órakor tartották a Savaria Ifjúsági Centrumban. A fődíjat Kulcsár Bence: Ördögtánc című képe kapta. Második helyezett Szanyi Rita: A lakótelep felé c. műve lett. A harmadik helyre pedig Garai Antal Atom: Windows című alkotását sorolták.





























