Megszólaltatták hétvégén a Szent Márton templom felújított orgonáját. A hangszer 1901-ben készült, és három évi hallgatás után adott újra hangot az ismertetőt követő koncerten.
Az úgynevezett Johnson-ládás orgonaritkaság felújítása 30 millió forintba került, ennek kétharmadát a hívek adták össze, a fennmaradó részt pedig pályázatból finanszírozták. A felújítás célja az volt, hogy Szent-Mártont életének főbb állomásain, így a szombathelyi templomban is zenével emlékezhessenek Savaria szülöttjére.