Tegnap tartotta rendkívüli, rendhagyó ülését a városi Kulturális Bizottság, hogy az Iseum-rekonstrukció jelenlegi állásáról és a későbbi üzemeltetésről, működtetésről információkat kapjanak. Sosztarits Ottó régész elmondta: 13-14 fővel működne majd az intézmény, amelynek várható költségvetése, ásatási költségek nélkül mintegy 70 millió forint lesz. A területen jelenleg is dolgoznak még a régészek, de márcsak véletlenszerűen fordulhatnak elő jelentősebb tárgyi leletek. Ezzel párhuzamosan már zajlik a közművek vagy a gépház helyének a kiásása.
Sosztarits Ottó elmondta: nem a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága égisze alatt kívánják működtetni az Iseumot. Sági József ehhez annyit tett hozzá, hogy a megyei önkormányzat vezetőivel együtt is keresik a megoldást a működtetésére.





























