A Sprint ülőröplabdázói évek óta sikerrel szerepelnek a magyar első osztályú bajnokságban. Az együttes ezen kívül a nemzetközi porondon is letette már többször a névjegyét. A vezetők most gondoltak egy merészet és beneveztek a horvát bajnokságba, amely Európa egyik legerősebb pontvadászata. Az új konkurenciának úgy tűnik, a horvátok is örülnek.
Androsevic Ivica - edző, Novska
"Nagyon örülök, hogy a Sprint szerepel a horvát bajnokságban. Az eredmények alapján úgy vesszük észre, hogy nagyon erős a szombathelyi csapat. Biztos vagyok abban, hogy benne lesz az első ötben a horvát bajnokság végén."
A hétvégén a horvát bajnokság harmadik fordulójának meccseit rendezték meg a gépipari szakközépiskola tornatermében. A Sprint a Novska és a Sisak együtteseivel vette fel a harcot. A bajnokság korábbi két fordulójában váltakozó sikerrel szerepelt a nemrégiben Kínában járt magyar együttes, de úgy tűnik, hasznos lesz a váltás.
A szombathelyiek mindkét mérkőzésüket megnyerték: a Sisak és a Novska csapatát is simán, 3:0-ára múlták felül. Ezzel sikerült felzárkózniuk a bajnoki tabella élbolyához.





























