20 év a történelemben nem nagy idő, egy szervezet életében azonban már komoly múltnak számít - kezdte köszöntőjét Németh Kálmán, az SZDSZ Vas megyei elnöke, aki hozzátette: a magyar nép sokat köszönhet a pártnak, hiszen az SZDSZ-nek nagy szerepe volt a rendszerváltozás véghezvitelében. Elhangzott: a kis pártoknak mostanában komoly problémákkal kell megküzdeniük, de bíznak benne, hogy ezt az időszakot is átvészelik, és a liberális értékek ismét népszerűvé válnak.
Az ünnepségen megemlékeztek az elhunyt párttagokról és Wagner András néhai polgármesterről. A rendezvényen ereklye-kiállítás nyít a 20 év alatt összegyűlt dokumentumokból, újságcikkekből, és az egybegyűltek egy kisfilmet is láthattak a párt eddigi történetéről.





























