Kőszeg északi része árvízveszélyes terület, a Hatházaknál lakók 10 évvel ezelőtt megtapasztalhatták, milyen, amikor kilép medréből a Gyöngyös. Ki kellett lakoltatni az embereket.
A hétvégi gyakorlat résztvevői azt szimulálták, mi volna, ha ismét árvíz veszélyeztetné az itt élőket. Homokzsákokat töltöttek, azokkal védték a partvonalat és embereket telepítettek ki.
A bionemez-gyárnál megtisztították a medret a bedőlt fáktól, ezek ugyanis, ha felgyülemlenek, természetes gátat képeznek és felduzzasztják a patakot. Kikotorták az eltömődött árvízvédelmi átereszt. A munkálatok során rengeteg szemetet is eltávolítottak a területről.
A gyakorlat része volt az S100-as fahíd elbontása is. Az átkelő még a 60-as években épült, állaga jelentősen leromlott és balesetveszélyessé vált, nem volt, aki karbantartsa, hiszen azt sem lehetett tudni, ki a tulajdonos. Négy évvel ezelőtt egy kőszegi fiú alatt beszakadt, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A Megyei Védelmi Bizottság pályázatán 700 ezer forintot sikerült nyerni a bontási munkákra.
Munka közben megsérült egy tűzoltó, akit a helyszínre érkező vöröskeresztes szakember látott el - persze ez is a gyakorlat része volt.
A sérültet a mentők szállították el. A hasonló gyakorlatok célja, hogy erősítse a különböző szervezetek együttműködését, vész esetén összehangoltan tudjanak közbelépni.





























