1995 óta rendeznek Szombathelyen sportkarácsonyt. Ez az az ünnep, ahol minden év végén a kiemelkedő eredményeket elért sportolókat, edzőiket köszöntik és jutalmazzák, valamint azokat, akik egész évben társadalmi munkában dolgoznak a szombathelyi sportéletért.
Varga Tamás - elnök, Ifjúsági és Sport Bizottság
"Nem a jutalmazáson van a hangsúly, hanem hogy a város sportéletében közreműködők együtt ünnepeljenek."
Közel 140-en vehettek át elismeréseket az idei Sportkarácsonyon. Elsőként Pars Krisztián és edzője, Németh Pál. A Dobó SE atlétája az augusztusi ötkarikás játékokon negyedik helyezést ért el, ám doppingvétség miatt a második és harmadik helyezettet kizárták, így övé lett az ezüstérem.
Pars Kisztián - kalapácsvető
"Egy sportolónak nagyon fontos az erkölcsi és anyagi elismerés is. Mi valahol ebből élünk és jó tudni azt, hogy sportolunk és valamilyen szinten elismernek bennünket. És a gratulációk, elismerések fontosak, mert enélkül nem lenne értelme a sportolásnak. Ez kell, hogy előbbre lépjünk."
Többek között testnevelő tanárok, az első bajnoki címét szerző Falco kosárlabda-csapata és a Haladás is elismerést vehetett át. Kitüntették az utánpótlás és a versenysport, valamint a szabadidősport területén tevékenykedőket. A Pünkösthy Csaba-díjat Rácz Gábor, az Unger József-díjat pedig Ekler József kapta. A Szombathely Sportjáért Életműdíjat Dancs István vehette át, a sport támogatásáért pedig Kalmár Attila kapott elismerést.





























