A kormány által elfogadott megszorító csomag az önkormányzatokra nézve igazságtalan, hiszen azokat sújtja, akik nem tehetnek a válság kialakulásáról - kezdte a tájékoztatót Kondora István, aki egy példával illusztrálta a helyzetet: száz forint adóból mindössze nyolc forint kerül vissza az önkormányzatokhoz.
Kovács Ferenc kifejtette: az elvonások miatt a jövő évi költségvetést illetően borúlátó, nem lehet még több dolgozót elbocsátani. Nagy gondban vannak a nyugat-magyarországi térség kistelepülései, mert nincs pénzük a pályázati önrészek biztosítására. Bánó Zoltán úgy fogalmazott: Kiszsidány már csődközelbe került, a helyzetük egyre kilátástalanabb, és nem tudnak rá megoldást.





























