A munkaügyi tárgyú kutatások koordinálását a jövőben az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány végzi. Minden évben készül egy-egy felmérés, amely aktuális problémákra próbál választ adni. Az eredményeket regionális szakmai fórumokon ismertetik. A közelmúltban egy inaktív lakosságot érintő kutatás készült, melyből kiderült, 20 év alatt teljesen megváltozott a munkaerőpiacon kívül rekedtek összetétele.
Dr. Kovács Péter - főigazgató-helyettes, Ny-dRMK
"1990-ben még a tanulók jelentették az inaktív népesség nagy részét, ma már a nyugdíjasok. Ez 2,6 millió embert jelent Magyarországon, akik eltartottak."
A nyugdíjasok száma a nyugdíj melletti munkavégzés szigorítása és a nyugdíjakorhatár kitolása miatt nőtt. A nyugat-dunántúli régióban az utóbbi időben csökkent a dolgozó népesség aránya. Korábban a 15 és 64 év közötti lakosság 60 százaléka volt aktív, mára ez 56 százalékra mérséklődött. A szegénység és a megélhetési problémák mégsem itt, mind inkább a kelet- és észak-magyarországi régióban jelentkeznek komolyabban. Az inaktív lakosság munkaerőpiacra való visszavezetését különböző programok és a közfoglalkoztatás segíti.





























