Szentkirályon, a nemrégiben átadott új tekepályán mérkőztek meg egymással a döntőbe jutott csapatok. Előfordulókat követően nyolc település: Tanakajd, Vép, Bögöte, Csákánydoroszló, Vasalja, Nárai, Rábapaty és Táplánszentkereszt jutottak a hétvégén megrendezett fináléba.
Molnár Tibor - Vas Megyei Tekézők Szövetsége
"Kistelepülések bajnoksága. Azok a falvak, települések tudtak elindulni, ahol maximum megyei I. osztályú játékoksok szerepelnek. Nagyon sok csapat elindult."
32 csapat mérkőzött meg a döntőbe jutásért. A résztvevő csapatok között profik éppúgy voltak, mint amatőrök. Bejutott a döntőbe például Nárai, ahol 1996 óta van újra tekecsapat vagy Bögöte, ahol jelenleg amatőr szinte űzik ezt a sportot.
Stieber Tibor, Nárai
"Jelenleg van egy megyei I.osztályú férfi, és megyei II. osztályú női és férfi csapatunk. És mini bajnokság is van. A megyyei I-ben 2 ponttal vezetjük a tabellát, 2 fordulóval az őszi forduló zárása előtt."
A versenyt végül a Vasalja csapata nyerte. Második lett Rábapaty, harmadik Tanakajd tekecsapata.





























