A kritikus hét esztendő végén enyhülni látszanak az osztrák bőrgyárak és a magyar környezetvédők közötti problémák. A sok éve tartó demonstrációk és kiélezett viták után végre sikerült tiszta vizet önteniük a pohárba. A wollsdorfi bőrgyár - a másik két ausztriai céghez hasonlóan - kilencven százalékkal csökkentette a habzásért felelős naftalin-diszulfonát kibocsátását egy több mint egymillió eurós technológia fejlesztésnek köszönhetően.
Dr. Joachim Haidacher - igazgató, Wollsdorf Leather
"A kémiai anyagokat, amiket használunk, úgy módosítottuk, hogy elérjük a kívánt értékeket a gyáron belül és a Rábában is. A bőrkészítés technológiáját is megújítottuk, amivel ezt a csökkenést el tudtuk érni."
A szakemberek szerint a probléma megoldásához idő kell. Ugyanakkor a szeptemberben vett minták azt bizonyítják, hogy a cserzéshez most használt anyagmennyiség tízszerese sem okozna már habzást a folyón.





























