Csak egyetlen mozdulat a szakavatott kéznek, és búcsút mondhat a család a karácsonyi ajándékoknak. A zsebtolvajok azonnal kihasználják a kínálkozó lehetőséget: könnyedén kiemelik a nyitott táskából, vagy a zsebekből a pénztárcát. Általában három-négy fős csoportban dolgoznak, míg egyikük eltereli a sértett figyelmét, a másik elemeli az értéket, a harmadik figyel, a negyedik pedig eloson a pénzzel. A tömegben dolgoznak, így a felderítés nehéz.
Dr. Németh Róbert - r.alezredes, bűnmegelőzési osztályvezető, VMRFK
"Ha bármi történne, azonnal forduljanak a rendőrséghez. Figyeljék meg a körülményeket, az elkövetőt. A személyleírás meg tudja könnyíteni a rendőrök munkáját.2
A zsebesek dolgát nehezíti, hogy az ünnepek előtt nemcsak a közterületi járőrök, hanem a nyomozók is fokozottabban figyelnek a tolvajokra. A korábbi évekhez hasonlóan idén is tartanak bűnmegelőzési akciókat. A helyi elkövetőket már ismerik, így inkább az utazó bűnözők jelentik a nagyobb veszélyt. A bűnmegelőzési osztályvezető azt mondja: pénzünket tartsuk a bezipzározható belső zsebünkben, értékeinket pedig ne hagyjuk az autóban sem jól látható helyen. A már megvásárolt ajándékokat tegyük inkább a csomagtartóba.





























