Hírek

Örökösödési illeték - törölve

2008. december 04., 08:42
Már nem küld ki az APEH több fizetési meghagyást az öröklési illetékről, miután az országgyűlés elfogadta a „haláladó” eltörlését. A törvénymódosítás csak az első csoportba tartozó örökösöknek ad mentességet. Azok a határozatok viszont, amelyeket már postáztak, és a címzett nem fellebbez ellenük, jogerőssé válnak, s így be is kell fizetni a kirótt illetéket.

Az új szabályozás szerint, amely a kihirdetés után lép hatályba, az első csoportba tartozó örökösök, azaz az elhunyt gyermeke, házastársa, szülője, valamint a háztartásában eltartott szülő nélküli unoka 20 millió forintig mentesül az illeték megfizetése alól. Ha a lakástulajdon értéke ezt az összeget nem éri el, akkor a mentesség kiterjedhet a garázsra, vagy a hétvégi házra, vagy termőföldre is. Vas megyében idén 45 %-kal több fizetési meghagyást küldött ki az örökösöknek az APEH, mint tavaly. Összesen 429 millió forint értékben. Ennek háromnegyed része már jogerőre is emelkedett. A november 20-án iktatott törvénymódosítás óta már nem küld ki újabb határozatokat az adóhivatal.

Nagyné Pukler Andrea - osztályvezető, APEH Nyugat-dunántúli Reg. Ig. "
"Azokban az ügyekben, ahol most történik meg a fizetési meghagyások kézbesítése, ez ellen az ügyfelek fellebbezéssel élhetnek, így ezek nem válnak jogerőssé."

A fellebbezést - az osztályvezető szerint már indokolni sem kell, de illetékköteles. Minimum 5000 forint, illetve a vitatott értékhez igazodik. Nem úszhatja viszont meg a határozatban közölt illeték megfizetését, aki nem veszi át a hatóság értesítését, ugyanis akkor is jogerőssé, és így behajthatóvá válik a megszabott összeg. A törvénymódosítás miatt közel 80 millió forint már biztosan nem folyik be a költségvetésbe. Ennek fele jutott volna vissza a megyei és a szombathelyi önkormányzat kasszájába.

 

 

Gubás Gabi Agora Szombathely