A Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága 2008-ban közel félmilliárd forintból gazdálkodott. Várhatóan mintegy 30 millió forint bevétel származik majd jegyeladásokból, ami 115 ezer látogatót jelent a különböző múzeumokban, kiállítóhelyeken együttesen. A régészeti ásatásokból pedig mintegy 56-57 millió forint folyik be a kasszába, ami a működést segíti. A problémát az örökölt hiány okozza - mondta az igazgató. Az 50 millió forintot sikerült ugyan évközben a felére csökkenteni, de a szállítóknak még mindig 20-25 millió forinttal tartoznak, amit rövid időn belül rendeznek. A jövő év sem lesz könnyű, mert a megyei önkormányzattól 10 %-kal kevesebb támogatást kapnak.
Dr. Nagy Zoltán - igazgató, Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága
"Noha megszorító intézkedéseket, személyi intézkedéseket is kell hozni, elbocsátások lesznek a múzeumban, de máshol is. Igyekszünk a szakmai, kutatói létszámot megtartani."
Több munkatársukat átvette a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat, de sikerült helyükre megfelelő szakembereket felvenni. A múzeum végzi továbbra is az 500 millió forint alatti beruházások megelőző régészeti feltárását, de ez kevesebb bevételt jelent, mint korábban. A települési önkormányzatok támogatására is számít a jövőben a múzeumok fenntartásához Nagy Zoltán. A városi vezetőkkel már tágyalt erről a témáról. Jövőre pályázati pénzből kerül sor a Smidt Múzeum állandó kiállításának részleges felújítására, a Múzeumfaluban kápolna építésére, és a sárfimizdói ház felújítására.





























