Hírek

Pillantás a kulisszák mögé

2008. december 05., 17:00
Általános- és középiskolás csoportok, valamint egyetemi hallgatók látogatták meg szervezett keretek között a Szombathelyi Televíziót. A Nyitott Stúdiók elnevezésű programban két szombathelyi rádióállomás is részt vett.
A fiatalokat a televízió tapasztalt munkatársai vezették körbe az épületben. Eközben megismerkedhettek a napi műsorgyártás folyamatával és felügyelet mellett a televízió berendezéseit is kipróbálhatták. A kisebbek osztályfőnökeik vezetésével érkeztek, a Savaria Egyetemi Központ kommunikáció szakos hallgatói pedig szakmai ismereteket is szerezhettek a stúdióban. Nagy érdeklődés kísérte a nemrég beszerzett modern számítógépes adásszerkesztő rendszer bemutatását. A Nyitott Stúdiók programjában a Szombathelyi Televízión kívül két helyi rádió is részt vett.
Gubás Gabi Agora Szombathely