A Laird Technologies 2005-ben telepedett le Szombathelyen. 50 dolgozóval kezdték a munkát, nem sokkal később pedig a kölcsönzött munkerővel együtt már közel 700 főt foglalkoztattak. Az itt gyártott mobiltelefon antennákat vásárolta többek között a Nokia cég is.
A felfutás idén novemberig tartott, akkor első körben a külsősöket küldték el, akkor 327-en maradtak, nemrég pedig bejelentették, hogy januártól újabb 127 dolgozótól válnak meg. A munkaügyi központ megkapta az elbocsátottak névsorát: mindannyian betanított munkások, köztük szombathelyiek, vidékiek, nők és férfiak is vannak vegyesen, különböző korosztályból. 3 éves munkaviszonyuk miatt egy hónapos felmondási idő jár nekik, aztán eldönthetik, hogy regisztrált álláskeresők lesznek, vagy választanak a felkínált lehetőségek közül.
Dr. Kovács Péter - főigazgató-helyettes, regionális munkaügyi központ
"Szombathelyen van 120 betöltetlen álláshely, persze ez nem mindenkinek felelhet meg, de az egyének nyilván mérlegelik majd élethelyzetüket, és aszerint döntenek."
A cég a csökkenő kereslettel indokolta a leépítést, kevesebb a megrendelés, mivel nem fogynak a mobiltelefonok a megszokott ütemben. A helyzet annyira súlyos, hogy a nemrég még csúcsra járatott szombathelyi üzem sorsa kétségessé vált. A cég vezetése addig nem kíván nyilatkozni, amíg konkrét döntés nem születik. Ha viszont a most tapasztalható ütemben csökken a mobiltelefonok iránti kereslet, a szombathelyi gyáregységet jövő tavasszal teljesen leszerelhetik, és bezárhatják.





























