Hírek

Karácsonyváró programok

2008. december 19., 16:56
Koncert, színház, gálaműsor és adventi programok közül választhatnak a hétvégén azok, akik a karácsonyi készülődés mellett kikapcsolódásra és ünnepi hangulatra vágynak. A programok között főként a gyerekek válogathatnak, a szülők így nyugodtan átadhatják magukat a karácsonyvárás meghitt, de olykor fárasztó feladatainak.

Szombaton délután meggyújtják a Fő téri adventi koszorú negyedik gyertyáját. Előtte, 12 órától karácsonyi dalokat hallhatnak a téren sétálók, 17.30-kor pedig a Weöres Sándor Színház betlehemezik.

Szombaton 15 órakor kerül sor a West Side Tánccsoport gálaműsorára a sportházban. A Weöres Sándor Színházban pedig kiderül, ki ölte meg Bokor Noémit. Aki még nem látta a Hazugot, 19 órától nézheti meg. Szombaton zárul a gyerekeknek tartott ünnepváró kézműves foglalkozás, az Aranyalma. De választhatják a lurkók a Kézműves kuckót is, ahol a karácsonyfadísz készítésének titkaiba pillanthatnak be.

Szombaton, este 8 órától a Hétrét és a Boglya zenekar varázsol ünnepi hangulatot a SIC aulájába. Utóbbi az MMIK-ba is ellátogat vasárnap a Kisangyal kíséretében. Betlehemes játékok, lucázás, regölés, pásztorjátékok és táncok, népi kézműves bemutatók, méhviaszgyertya-öntés és mézvásár várja az érdeklődőket.

Kellemes hétvégét!

 


 

Gubás Gabi Agora Szombathely