Hogyan ünnepelnek mások:
Lengyelország:
Lengyelország nagy hagyományokkal bíró, igazi katolikus ország, természetes hát, hogy a karácsonyhoz is sok népszokás kapcsolódik. Az ünnepi vacsora imával kezdődik, majd a család közösen elfogyaszt egy ún. Oplatteck-et, vagyis egy Szűz Mária, József és a gyermek Jézus alakjával díszített ostyát. Emlékezve a kis Jézus születésére, a teríték közé szalmát is raknak, és mindig fenntartanak egy helyet a nem várt vendégek számára. Szenteste a gyerekek pásztornak, angyalnak, ördögnek vagy épp királynak öltöznek be, házról házra járnak, közben pedig süteményt gyűjtenek. A karácsony itt is január 6-án, vízkereszt napján ér véget.
Lettország:
Talán a lett gyerekek a legszerencsésebbek a világon: onnantól kezdve, hogy december 6-án a Mikulás beteszi a lábát a házba, „ki sem lép" onnan, és két héten át minden áldott este ajándékokkal kedveskedik a gyerekeknek. Szenteste ne várjunk nagy lakomát: csupán borsó, rétes, káposzta és kolbász kerül az asztalra.
Olaszország:
Észak-Olaszországban a Télapó, Babbo Natale vagy a kis Jézus viszi az ajándékokat a gyerekeknek. Egyes vidékeken már december 13-án megkapják az ajándékokat Szent Lucától. Rómában egy Befana nevű seprűnyélen közlekedő jóságos öreg boszorkány juttatja el a csomagokat a gyerekekhez a kéményeken át.
Oroszország:
Oroszországban csak január 6-án, vízkeresztkor díszítik fel a jolkát, az orosz fenyőfát. Az előétel zakuszki, a blini (lazaccal, kaviársral töltött palacsinta) vagy a grúz eredetű, virágformájú töltött káposzta. A tehetősebbek a fekete Beluga kaviárt, a szegényebbek a "szegények kaviárját", padlizsánkrémet fogyasztanak. Igen ismert levesük a gazdag és sűrű szoljanka leves vagy a csípős scsí, ami mellé pirozskit, káposztával, darált hússal töltött vodkás tésztát esznek. Főételként a férfiak által készített perzsa eredetű pilaf áll, mely nem más, mint birkahúsos vagy zöldséges sáfrányszínű rizs. A tartalmas vacsorát desszertként sajttorta, kuglóf vagy egy szelet híres oroszkrémtorta zárja.
Spanyolország:
Spanyolországban pont úgy zajlik a karácsonyi készülődés mint nálunk, de ott az igazi ünneplésre vízkereszt napján kerül sor. A gyerekek reggel ajándékot találnak a cipőikben, amit természetesen a három király tett bele az éj leple alatt. Az utcákon végigvonul a királyok díszes hintója, akik este elvegyülnek a tömegben, és a gyerekek legnagyobb örömére együtt járják az utcákat.
Svájc:
Az ország legnagyobb városában, Zürichben karácsonykor "mesevillamos" fokozza az ünnepi hangulatot, amely körbeviszi a gyerekeket a városon. A villamoson utazó kicsik karácsonyi dalokat énekelnek, az ellenőrök édességeket osztogatnak az utasoknak.
Svédország:
A karácsonyfa alá szinte mindenhol bekerül a szalmából készült kecskebak. Ezeket a svédek Jolklappar-nak hívják, ami karácsonyi zörgést jelent. A név egy régi szokásra utal, mely szerint az emberek megzörgették annak a kapuját, akit meg akartak ajándékozni, majd miután bedobták a kapun az ajándékokat, elfutottak. Az ajándékokat, melyeket kis versek kíséretében adnak át a gyerekeknek, a Télapó hozza, mégpedig az ünnepi vacsora után. Január 13-án az ünnep zárásaként a svéd családok még utoljára körbetáncolják a karácsonyfát.
nlcafe.hu





























