A Március 15-e tér padjain rendszeresen szoktak hajléktalanok üldögélni. Ezúttal viszont a járőrök egyiküket sem találták itt. Szombathelyen közel 200 otthontalan ember él, a szociális munkások szerint a nagy hidegben csak a legkeményebbek maradtak kint az utcán. A rendőrök már jól ismerik őket.
A járőrök azért mennek, hogy megnézzék, nincs-e szüksége esetleg orvosi segítségre a hajléktalanoknak. Tavaly ugyanis 24 esetben kellett mentőt hívniuk azért, mert kihűlve és erősen legyengült állapotban találtak rá a fedél nélkül tengődőre.
Molnár István - törzsőmester, Szombathelyi Rendőrkapitányság
"Sűrűn előfordulnak a bevásárlóközpontok környékén, ott egy kis apróra szert tudnak tenni, meg a romos épületekben."
Egyik ablaktalan házban a tapasztalat szerint mindig lakik valaki. A szobában emberi ürülék tanúskodik a romlakás használatáról. A padláson pedig fekhelyet, ételmaradékot és karácsonyfának szánt fenyőágat is találtak a rendőrök. Tehát az épületben lakik valaki. Pedig a lyukas tető miatt itt ugyanolyan hideg van, mint kint."
Lakatos Tibor - r.alezredes, közrendvédelmi és határrendészeti ov., VMRFK
"Igazából azokra koncentrálunk, akik közterületen élnek. Sajnos arra kevés lehetőségünk van, hogy a házakat is végigjárjuk."
Bár Szombathelyen évek óta nem fagyott meg senki sem közterületen, sem saját lakásában, a rendőrség fokozottan figyel a hajléktalanokra. Felvilágosítást adnak az utcán élőknek, hogy hol kaphatnak segítséget. Ha kell, mentőt hívnak, és arra is ügyelnek, hogy ezek az emberek ne váljanak bűncselekmény áldozatává.





























