Hírek

Szombathelyen tiszta a levegő

2009. január 12., 14:34
Több nagyvárosban is szmogriadót kellett elrendelni a napokban a szálló por magas koncentrációja miatt. A légszennyezéshez a mostani párás, ködös idő is hozzájárul, emiatt ugyanis nehezebben oszlanak el a szennyezőanyagok. Szombathely a kevésbé veszélyeztetett területek közé tartozik, így szmogriadó terv sincs. A városban negyedévente mérik a levegő szennyezettségét.

 

A környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság Vörösmarty utcai épülete előtt van az egyik mérőműszer, a Bolyai-iskola udvarán pedig a másik. Most éppen nem működnek: negyedévente csak egyszer, két héten át gyűjtik be a levegőmintákat, melyeket később a győri laboratóriumban elemeznek ki. A legutóbbi, novemberi mérés eredményei még nincsenek meg. Szombathelyen ritka a kirívó légszennyezés.

Bencsics Attila - levegő- és zajvédelmi osztályvezető, KVI
"Az ország nyugati fele, így Szombathely környéke sem tartozik a legszennyezettebb régiók közé, bár ilyen időben azért itt is tapasztalható, hogy megugranak a károsanyag-értékek."

Borult, párás időben a szálló por, illetve az autók által kibocsátott nitrogén-dioxid és kén-dioxid koncentrációja nő meg a levegőben. A fűtés, és a gyárkéményekből távozó anyagok hozzájárulnak a szennyezettséghez. Súlyos esetben szmog is kialakulhat, ahogy ezt Budapest, Miskolc és Nyíregyháza példája is mutatja. A 200 ezernél nagyobb lélekszámú nagyvárosokban, ahol folyamatos a mérés, kötelező szmogriadó tervet készíteni - Szombathelyre ez nem vonatkozik. A szennyező anyagok eloszlását gátoló párás időjárás szerdáig tart, akkor csapadék is lehetséges.

Pétervári Tibor - észlelő, OMSZ, Szombathely
"Továbbra is hideg lesz, marad a zúzmarás-ködös idő, havazásra legfeljebb 14-15-e környékén lehet számítani."

A köd eloszlása és a csapadék segíti a levegő tisztulását. A szennyezett levegő elsősorban a légúti betegségben szenvedők életét nehezíti meg, nekik érdemes ilyenkor jobban odafigyelni. 


 

Gubás Gabi Agora Szombathely