Egyik szombathelyi házban négyen 120 négyzetméteren élnek. Egy szezonban nagyjából 200 ezer forintot költenek fűtésre. Így is még ők a szerencsésebbek közé tartoznak, hiszen van választási lehetőségük.
Koppány Krisztina
"Gázkazánunk van és egy fatüzelésű vaskályhánk. A kályhával melegebbet lehet csinálni."
Petőháziék nem választhatnak. Mintegy 65 négyzetmétert kellene gázkonvektoraikkal befűteniük, ám nyugdíjukból erre nem futja. Így is 20 ezer forintot adnak fel havonta.
Petőházi Ferenc
"Mindig ott fűtünk, ahol vagyunk. Éjjel nem fűtünk. A fürdőben takarékon ég a láng, és 13 foknál nem megy feljebb."
Molnárék távhős lakásban élnek. Havonta 28 ezer forint körül fizetnek a melegért. Nem igényelhettek támogatást, mert nem jogosultak rá, ám pénzkidobásnak érzik azt, hogy szabályozatlanul állandó hőség van lakásukban.
Molnár Lajos
"Gyakorlatilag az utcát fűtöttük. 27-28 fokos meleg volt, aludni se tudtunk. Jött az ötlet, hogy fűtéskorszerűsítésre vegyünk részt az ÖKO-Programban, sikerült is a lakókat meggyőzni."
Energiatámogatás igénybevétele nélkül egy 80 négyzetméteres ház gázfűtése 35 ezer ft körül van, míg egy valamivel kisebb panellakásban 28-35 ezer ft-ot fizet havonta a lakó a melegért, ha nem jogosult kompenzációra. Egy közepes méretű ház havi fa- és széntüzelése viszont nagyjából 40 ezer ft. Erre viszont egyáltalán nem igényelhető állami támogatás.





























