A 40 éve nem használt temetőnek a helyén 2010-ben már egy lakópark állhat. Egy magánszemélyekből álló csoport az önkormányzatot és a környező terület tulajdonosait is bevonva kezdeményezte itt a házhelyek kialakítását. A településen ugyanis nincs önkormányzati kézben lévő eladható építési telek. A képviselő-testület a rendezési terv módosításakor döntött arról, hogy nem állnak a falu fejlődésének útjába, kiürítik a temetőt.
Albert Csaba - polgármester, Lukácsháza
"27 sír van. A hatályos jogszabályok szerint a hozzátartozók választhatnak, hogy a holttest-maradványokat egy meglévő, működő temetőben újratemetik, vagy ha nem, akkor az önkormányzat nyit egy közös sírt."
A döntésre a hozzátartozóknak hat hónap áll rendelkezésre. A közös sírt egy úgynevezett anyakereszt jelzi majd a másik temetőben. A polgármester azt ígéri, ezt, és a többi kortörténeti emléket jelentő sírkövet is megtisztítják és úgy állítják majd fel az új helyen. A területet pedig ott is átkutatják, ahol semmi sem jelzi, hogy nyughely lenne. A temető kiürítését az önkormányzat finanszírozza. A lakópark építésének előkészítése legkorábban nyáron kezdődhet.





























