Nemcsak az iskolarendszerben, hanem a felnőttképzésben is sokan tanulják a pincér szakmát. Emiatt van szükség egy új, a gyakorlati képzést szolgáló, modern eszközökkel felszerelt tanétterem kialakítására. A régi étterem egy részét választották le erre a célra. Az átalakítás alatt a közétkeztetéssel egyetlen napra sem álltak le. Most a szellőzőberendezést szerelik. A tervek szerint szeptemberben már itt is megkezdődhet a gyakorlati oktatás. Az átalakítás, a berendezések beszerzése mintegy 20 millió forintba kerül.
Futó István - igazgató, Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola és Kollégium
"A városi önkormányzat a tavalyi évben pótelőirányzatként 10 millió forintot biztosított. Ezt az építési jellegű átalakítási munkákra fordítjuk. És idén tavasszal szeretnénk szakképzési forrásokat felhasználva gépészeti elemet, berendezést biztosítani ennek a tanétteremnek."
Az iskolások 1982-ben vették birtokba a jelenlegi épületet. Azóta nem történt felújítás. Ezen segít az a 200 millió forint, melyet a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Programban nyert az iskola. Ezt az iskola és a kollégium külső szigetelésére, a fürdők, mosdók, wc-k felújítására, a nyílászárók cseréjére fordítják, de elvégzik az akadálymentesítést is. A tervek szerint 2010 őszén már a felújított intézményben kezdhetik meg az évet a diákok. Nem kell ilyen sokat várni a kompetencia alapú képzés bevezetésére. Az iskola - a nyertes ROP pályázat miatt - köteles részt venni a tartalmi megújítás pályázaton is: ebben a matematikai képességek, szövegértés-olvasás és a környezettudatos gazdálkodás fejlesztését célozzák meg. Ennek a pályázatnak az eredményhirdetése várhatóan tavasszal lesz.





























