A helyi újság szerint meglepetésre készültek Fodor Péter tanítványai, hiszen úgy érezték, a mostani Falco verhető lesz a számukra. A kiegyenlített első negyed után azonban Kálmánék olyan tempót diktáltak, amely után 15 pontos előnnyel mehettek az öltözőbe a sárga-feketék.
A nagyszünet után 21 pontosra nőtt a szombathelyi vezetés és ekkor úgy tűnt, ismét kiütéses vereséget szenved a Debrecen. A nagy előny azonban a sok hiba miatt egyre csökkent, de szerencsére a kritikus pillanatokban újítani tudott a Falco.
Annak ellenére, hogy csupán 10 ponttal, 95-85-re győzött a Falco, a különbség nem tükrözi a két csapat közötti különbséget. A jeges útak ellenére egy húszfőnyi drukker csapat is kivette a részét a sikerből, hiszen buzdításukkal ismét hazai hangulatot teremtettek idegenben is.





























