A Váci utcai bölcsőde után a Módszertani intézményben is javában zajlik már a fűtéskorszerűsítés utáni beruházás. Ez azért is fontos, mert 2010-ig minden közintézménynek akadálymentesítettnek kell lennie. Az elnyert ROP-pályázatra az önkormányzat 11 millió forintos önrészt biztosított, összesen 25 millió forintba kerül a felújítás. A bölcsődébe járó kisgyerekek többségét babakocsival viszik a szülők az épületbe, a korábbi szűk bejárat ráadásul megnehezítette számukra a bejutást. A felújított ajtó mellett a többit is kicserélik a szakemberek, a burkolatozást néhány helyen már elvégezték, de a balesetveszélyes korlátokat is kicserélik majd a kivitelezők.
Sebestyén Bianka - intézményvezető, Egyesítet Bölcsödei Intézmény
"A komplex akadálymentesítésbe minden beletartozik, mind a fizikai, mind az infokommunikációs akadálymentesítés. Ez azt jelenti, mivel nálunk egy kétszintes épületről van szó, a szülők eddig babakocsival érkeztek, a földszinten lerakták a babakocsit és ölbe vitték fel a gyereket."
A felvonó várhatóan jővő héten érkezik meg az intézménybe, amelynek beépítése után folytatódhat a járólapozás, a festés és az akadálymentesített wc kialakítása, az udvaron pedig rámpát építenek a szakemberek. A teljes akadálymentesítés várhatóan tavaszra készül el, nyáron pedig a Százszorszép Bölcsődében folytatódhat a munka, ahol szintén egy nyertes pályázati támogatásból alakítják át az épületet.





























