A Szombathelyi Munkaügyi Kirendeltség területén 16 ezer alkalmi munkavállalói könyvet adtak ki. Ennyit kellene január 15-éig, azaz mindössze kilenc munkanap alatt lezárniuk és összesíteniük az itt dolgozóknak. A kék könyv bejegyzései alapján adják ki ugyanis az adóigazolásokat. A határidő napján csak délelőtt 700 sorszámot adtak ki az ügyfeleknek a hivatalban.
Dr. Kovács Péter - igazgató-helyettes, Ny-dunántúli Reg. Munkaügyi Központ
"Az a létszám, ami a szombathelyi kirendeltségen rendelkezésre áll, 300-350 ember kulturált fogadására alkalmas. Ilyen tömeg fogadására nem vagyunk felkészülve."
A hivatal dolgozóinak létszámát ugyanis két éve 20 %-kal csökkentették. Van, aki már három órája vár arra, hogy sorra kerüljön. A január elején munkába állított számítógépes programmal az eddigi 5 perc helyett 25-30 perc kell az alkalmi munkavállalói könyv adatainak rögzítésére, és a korábbi gyakorlattal ellentétben az adóigazolást postán fogják megkapni az ügyfelek.
Csak decemberben a megyében 11 %-kal nőtt a regisztrált álláskeresők száma. A gazdasági válság hatását egyre jobban érzik a munkaügyi központokban. Az év végén elbocsátott dolgozók még csak most jelentkeznek be a rendszerbe. Január első munkanapján például 120-an kértek támogatást.
Az új számítógépes program miatt az új álláskeresők regisztrációja is sokkal több időt vesz igénybe. A munkaügyi központ igazgató-helyettese azt mondja, a kék könyvet ajánlott levélben postán is beküldhetik az ügyfelek. A hozzá tartozó nyilatkozat pedig letölthető a hivatal honlapjáról. És az sem baj, ha az alkalmi munkavállalók kicsúsznak a határidőből, de akkor csak január 31. után kapják meg az adóigazolásukat.





























