Hírek

Kultúra-napi tudáspróba

2009. január 19., 16:02
A Neumann János Általános Iskola csapata nyerte az alsósok, míg a Reguly Antal Általános Iskola csapata a felsősök versenyét a Paragvári-iskola által rendezett műveltségi vetélkedőn. A Magyar Kultúra Napjának tiszteletére immár 10. alkalommal rendezett tudáspróbát az iskola. Idén Kölcsey Ferenc és Kazincy Ferenc köré csoportosultak a témakörök és feladatok.

11, három fős csapat vett részt a vetélkedőn. A Magyar Kultúra Napja, azaz a Himnusz születésének tiszteletére szervez versenyt a Paragvári-iskola már évek óta. Az idei a tizedik, jubileumi vetélkedő volt. Először 1993-ban szervezték meg a diákok számára a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó vetélkedőt, de csak 2000 óta van minden évben.

Németh Sándorné
"Hogy mi motivált? Egyetlen dolog: a magyar nyelv és irodalom, történelem szeretete. És ezt szerettem volna továbbadni. Ez volt a célom."

Az alsósok között a 4. osztályosok, a felsősök között a 7-8. osztályosok mérték össze tudásukat. Az írásbeli fordulóban az alsósok többek között keresztrejtvényt fejtettek, a Himnusz és a Szózat hiányzó sorait pótolták, de Kölcseyről és Kazinczyról szóló információkat is rendezniük kellett. A felsősöknek Kazinczy szülőhelyéről, Széphalomról készített írást kellett kiegészíteniük, nyelvújítás korabeli szavak mai megfelelőjét keresték meg, és egy korabeli írást kellett mai magyar nyelvre lefordítaniuk. Délután pedig következett a szóbeli forduló. Tavaly az alsósok között a Gothárd, a felsősök között a Bolyai-iskola nyerte a vetélkedőt. A diákok sokat készültek, hiszen a témakörök eltértek az iskolai tananyagtól.

Gajda Zsófia - 7. osztály, Reguly Antal Általános Iskola
"Erre a versenyre azért kellett többet készülni, mert részben nyelvtani, részben történelmi is. Sok képet megnéztünk az interneten ezzel kapcsolatban és a Nemzet születik című könyvet és a Magyar ereklyék, magyar jelképek című könyvet is olvasgattuk, tanulgattuk."

Az alsósok között idén a Neumann-iskola, míg a felsősök között a Reguly-iskola csapata bizonyult a legjobbnak.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely