Ötszáz jegyet, büfét, mobil illemhelyeket és külön parkolót bocsájtott a vendégek rendelkezésére a Falco vezetése. A körmendi drukkerek azonban a hét elején bejelentették, hogy távol maradnak a mérkőzéstől. A csapat két szurkolói csoportja a magas jegyárak és a tavalyi bajnoki döntő harmadik meccsén történt beléptetési problémák miatt döntött a távolmaradás mellett.
Páthy Ádám - elnök, Red Devils Szurkolói Egyesület
"Amikor megjelentek a jegyárak, mindkét szurkolói csoportunk úgy döntött, hogy nem megyünk be a mérkőzésre, de hangsúlyoznám, hogy nem csak a jegyek miatt. Ami az elmúlt pár évben a Falco-Körmend meccsek körül Szombathelyen folyik, ahhoz nem kívánunk asszisztálni, bojkottálni fogunk."
Az Aréna Savária mögötti parkolóterületen szerettek volna tartózkodni a mérkőzés idején a bojkottáló Körmend-szimpatizánsok. A parkolóba azonban - mivel az rendezvény alatt a csarnok részét képezi - csak érvényes meccsjeggyel engedik be a szurkolókat.
Marton Zoltán - ügyvezető, Szombathelyi Security Kft
"Kint külön biztonsági szolgálat lesz, akik le fogják ellenőrzi az ide érkező személyeket, hogy van-e jogosultságuk. Akiknek van jegyük, természetesen be tudnak jönni és parkolni
A biztonsági szolgálat és a rendőrség felkészült arra, hogy nagyszámú körmendi szimpatizáns jelenik meg a csarnok körül. Felmerült annak a lehetősége is, hogy a vendégszurkolók Körmenden, az ottani csarnokban hallgatják rádión keresztül a meccset, a szurkolói csoport vezetőjétől azonban ma délután azt az információt kaptuk, hogy mégis Szombathelyen lesznek a mérkőzés idején.





























