Hírek

Celldömölkön járt a kancelláriaminiszter

2009. január 23., 16:18
Celldömölkre látogatott ma Kiss Péter. A kancelláriaminiszter felkereste a Városi Általános Iskolát, mely nemrégiben 500 millió forintot nyert épületfelújításra, majd bejárta egy osztrák tulajdonú helyi gyár munkacsarnokát, melynek alapkőletételekor 2006-ban ő is jelen volt. Délután a miniszter részt vett a Celldömölk várossá nyilvánításának 30. évfordulójára rendezett gálán.

Az Eötvös Lóránd és a Gayer Gyula-iskolák összevonásával 2007-ben jött létre a Városi Általános Iskola Celldömölkön. 1100 tanuló jár ide, ezen kívül pedig négy környékbeli településen működtetnek tagiskolát. Kiss Péter az iskola vezetőségével, tanári karával folytatott rövid megbeszélésén megszemlélte a felújítási terveket, és beszélt a kormány iskolafelújítási programjáról is.

Kiss Péter - kancelláriaminiszter
"A megyében 2,5 milliárd forint értékű iskolafelújítási program zajlik, ebből Celldömölk egyedül mintegy félmilliárdot nyert. A tagiskolákat is beleértve ez 14 települést érint a térségben, a tervek pedig nagyon meggyőzőek."

Az iskola több épületből áll, az egyik már elmúlt 100 éves, ráfér tehát a korszerűsítés. A tervek szerint már idén nyáron elkezdődhetnek a felújítási munkák, 2010 szeptemberében pedig már a megszépült épületben tarthatják meg a tanévnyitót.

Danka Adél - igazgató, Celldömölki Városi Általános Iskola
"A fenntartó pályázott a támogatásra. Nagyon örülünk neki, a munkálatok érintik majd a 3-4. és a 5-8. osztályosoknak helyet adó épületeket, a szociális helyiségeket, könyvtárat, tantermeket, és a tornaterem is megújul."

Kiss Péter ezt követően felkereste az egyik osztrák tulajdonú cég gyáregységét, ahol az élelmiszeripar számára gyártanak keverő- és dagasztógépeket, konyhai berendezéseket. A látványpékségben a vendégek friss pékárut kóstolhattak, majd bejárták a két éve épült gyártócsarnokot.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely