Tavaly hárommilliárd forint állt rendelkezésre a decentralizált foglalkoztatási alapból. Ebből finanszírozták például a munkaerő-piaci képzéseket, bértámogatást adtak létszámfejlesztéshez, segítették a munkahely-megőrzési törekvéseket. A régiós munkaügyi vezető szerint ez is kevés volt, idén ez az összeg a felére csökkent. Ezt kompenzálja viszont ebben az évben az, hogy aki a válság hatásait akarja enyhíteni akár képzésekkel, akár máshonnan elbocsátott munkaerő alkalmazásával, központi forrásokat vehet igénybe. Így várhatóan kétmilliárd forintnál is többet lehet a régió gazdaságának fejlesztésébe pumpálni. Ezen kívül uniós források is megnyílnak erre a célra. Átalakítják a közcélú foglalkoztatást. Az önkormányzatok lesznek a foglalkoztatók, és a korábbiakkal ellentétben az ilyen munkát végzők biztosítottak lesznek. A közcélú foglalkoztatásban résztvevők bérének 95 %-át az állam állja. A támogatás állami része viszont csak 20 % azok esetében, akinek az önkormányzat nem tud munkát adni. A szociális segélyben részesülők munkavállalást befolyásoló egészségügyi állapotát felülvizsgálják.