Pénteken este a Nyíregyháza csapatát fogadta a Haladás. A vendégek számítottak a találkozó esélyesének, ennek ellenére hozták a zöld-fehérek az első játszmát. A folytatásban egyenlítettek a szabolcsiak, a harmadik szettet pedig nagy izgalmak után sikerült megnyerniük. A folytatásban azonban elfogyott az erő, a negyedik és az ötödik játszmát a Nyíregyháza nyerte, így 3:2-re övék lett a találkozó.
A vasárnapi találkozón Kalocsára látogatott az együttes. A hosszú utazás és a korai kezdés ellenére remekül kezdték a meccset a vendégek és meg is nyerték az első két játszmát. Győzni azonban most sem sikerült, hiszen a csapat összeomlott és a következő három játszmát nagyon simán vesztette el. Így biztossá vált, hogy az alsóházba jutott a Haladás, itt négy együttes küzd majd a kiesést jelentő utolsó két hely elkerüléséért.





























