Hírek

A Pro Savaria együttműködést szorgalmaz

2009. február 03., 16:54
Közgyűlésen belüli párbeszédre és a két oldal együttműködésére lesz szükség, hogy a város kilábaljon a nehézségekből - mondta mai sajtótájékoztatóján Molnár Miklós. A Pro Savaria Egyesület elnöke szerint kritikus helyzetben van a város.

A képviselő tájékoztatóján elmondta: a válság egyaránt érinti a nagyvállalatokat és a kisvállalkozásokat. Ezért szorgalmazták a legutóbbi közgyűlésen a közép- és kisvállalkozások iparűzési adójának eltörlését. Ez ugyan cégenként csak néhány tízezer forint megtakarítást jelent, de erre mindenképp szükség van, hiszen életképes kisvállalkozások nélkül nem működhet eredményesen a város.

Molnár Miklós szerint aggodalomra adhat okot az euró magas, 300 forint körüli árfolyama. A hitelek törlesztése komoly megterhelést jelent a magánszemélyeknek, de a városnak is. Az itt működő nagy cégektől pedig lényegesen kevesebb iparűzési adó várható. Szombathely az év végére elérheti hitelkeretének maximumát, ez 12 milliárd forintot jelent. Félő, hogy több nagy beruházás hiúsulhat meg amiatt, hogy nem tudja a város az önrészt előteremteni. Molnár Miklós arra kéri a képviselőket, próbáljanak meg együttműködni és a február végi költségvetési vitán lelkiismeretük és nem politikai érdekek szerint dönteni.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely