Előadásában a jelenlegi munkaügyi helyzetről nem vázolt túl pozitív képet a megye munkaügyi központjának vezetője.
Kovács Péter - igazgatóhelyettes, Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ
"Januárban tovább romlott a munkaügyi helyzet. A megyében 10 ezer fölé emelkedett a regisztrált munkanélküliek száma."
Az új pályázati lehetőségekben a vállalkozóknak nyújtana segítő kezet a megyei kereskedelmi és iparkamara.
A kamara kibővített elnökségi ülésén a 2009-es regionális operatív program változásairól is szó volt, amelynek egyik célja a befektetők helyi lehetőségeinek bővítése.
Tóth Gábor - program-végrehajtási igazgató, regionális fejlesztési ügynökség
"Változás a korábbi évekhez képest, hogy sokkal gyorsabban lehet megkezdeni a beruházásokat."
A regionális operatív programban idén 16 milliárd forintot lehet megpályázni. A résztvevők reményei szerint ez az összeg enyhítheti majd a gazdasági válság következményeit.
A mai kibővített elnökségi ülés apropóját az is adhatta volna, hogy ma jelentette be a munkaügyi központnak a Falco, hogy 180 dolgozójától válik meg.





























