A konferencián előadást tartott a szombathelyi születésű többszörös Világkupa-győztes díjlovas, Dallos Gyula is. A mesteredző a szakképző iskola tanulóinak mesélt pályájáról. Az intézményben 13 éve képeznek lótenyésztőket.
Dr. Szajkó István - elnök, Csekonics József Lovas Egyesület
"Magyarországon egyre több a lovarda, mi ráadásul a határ közelében vagyunk, úgyhogy aki becsüli magát, azt meg is fizetik."
Az iskola az egész régióból fogadja a továbbtanulókat. Az érdeklődés folyamatos, minden évben tudnak osztályt indítani. A gyakorlati képzésben közel húsz négylábú segíti a leendő lótenyésztőket.
Iván Ferencné - gyakorlati oktató, Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi, Informatikai Szakképző Iskola és Kollégium
"Egy héten három napon vannak gyakorlaton, akkor minden ló körüli munkát megtanulhatnak, sőt az egyéb tevékenységek, mint pl a fedeztetés is terítékre kerül."
A Csekonics Napok rendezvényei szombaton is folytatódnak. Ekkor Szokola Csaba, a megye legeredményesebb díjlovasa tart szakmai bemutatót és edzést az érdeklődőknek.





























