Egy hónap múlva van szabad időpont veseultrahangra a MÁV-rendelőben, de akad olyan vizsgálat, amire ennél is többet kell várni. Ezeket a háziorvos kérheti a diagnózis pontosítása érdekében. Oda utalja be a beteget, ahol kevesebb a várakozási idő. Az egészségügyi ellátórendszer leterheltsége miatt a szűrésekre már alig van kapacitás.
Az egyszerűbb szűrővizsgálatok egy részét a háziorvos végzi el: ilyen például a vérnyomás- és vércukormérés. A szervezett tüdő- a mammográfiás- és a méhnyakrákszűrésre pedig névre szóló behívó alapján, általában kétévente keríthetünk sort. A többit szinte kizárólag kampányszerűen szervezik meg. Erre korábban plusz kormányzati forrást is lehetett nyerni.
Dr. Nagy Éva - háziorvos
"Ez nagyon bonyolult volt, nem biztos, hogy a háziorvos maga meg tudta ezeket írni, általában pályázatíró cégek segítségét kellett igénybe venni. Az irányított betegellátási modell megszűnése óta központi pályázatok nincsenek."
A Rumi úti rendelő négy háziorvosi praxis is szervez szűrőnapokat, közösen pályáztak önkormányzati illetve alapítványi forrásokra, így ugyanis könnyebb pénzhez jutni. Ezek a kampányszerű kezdeményezések általában sikeresek: legutóbb például a kórházi prosztata szűrőnapon fél óra alatt betelt a jelentkezői létszám. A megelőzés szempontjából különösen fontos lenne, hogy minél több szűrés váljon elérhetővé, ezt támasztják alá a szombathelyi adatok is.
Dr. Stánitz Éva - kistérségi tisztifőorvos, ÁNTSZ
"A nők körében emelkedett a szív- és érrendszeri halálozások száma, a férfiaknál ez mérséklődött, de emelkedett körükben a daganatos eredetű halálozás."
A tapasztalatok szerint a szűrésekre általában azok mennek el, akik amúgy is rendszeresen részt vesznek a vizsgálatokon. Az lenne az ideális, ha azokhoz is eljutnának a szűrőkampányok, akik nem járnak orvoshoz.





























