Hírek

HVSE: egy győzelem, egy vereség

2009. február 10., 14:42
Egy győzelemmel és egy vereséggel zárta a hétvégét a Haladás VSE női röplabda-csapata. Az első osztályú ligabajnokság pénteki meccsén a Tatabánya, vasárnap pedig az Eger ellen léptek parkettre a zöld-fehérek.


A múlt héthez hasonlóan ismét kettős fordulót rendeztek a női röplabda-bajnokságban. Pénteken este Tatabányára látogatott a Haladás. Az első elvesztett játszma után a vendégek átvették az irányítást és fordítottak. A negyedik játszmában meccslabdáról vesztett a Szombathely, de a döntő játszmában sikerült újítani és óriási küzdelemben végül diadalmaskodtak Koltai Miklós tanítványai.

Vasárnap az Eger ellen folytatta a bajnoki sorozatot a csapat. A gárda remekül helytállt, de öt szettben vereséget szenvedett a legerősebb felállásban érkező ellenféltől.

Koltai Miklós - edző, HVSE
"A bravúr a közelben volt, de nem sikerült. Célunk nem változott, szeretnénk elkerülni a kiesést."

Rosszul indult a meccs, megilletődötten kezdett a Haladás, simán elveszítették az első játszmát. Aztán ugyanilyen fölényesen nyerték meg a másodikat. Folytatódott a hullámvasút, két 25:22-es szett következett, egyiket a vendégek, a másikat a Haladás nyerte, következhetett az utolsó, mindent eldöntő felvonás. Remekül kezdtek a kék mezesek, a játszma felénél 8:3-at mutatott az eredményjelző tábla, sőt 14:10-nél négy mérkőzéslabdához jutott a Haladás. Az Eger egyenlített, Zalaváriék ezután újabb két meccslabdát rontottak, aminek nem is lehetett más a vége, mint az, hogy az Eger 19:17-re megnyerte a játszmát és ezzel a mérkőzést is.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely