Hírek

Új irányok a szakképzésben

2009. február 11., 14:30
A következő tanévtől jelentősen megváltozhat a régió szakképzési rendszere. A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság célja, hogy összehangolja a szakképzési kínálatot és a gazdaság igényeit. Mérsékelnék a divatszakmákban folyó túlképzést, és a diákokat inkább a hiányszakmák felé terelnék. Ezen kívül továbbra is ők döntenek az intézményeknek adható pályázati támogatásokról.

 

A Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság 2001-ben jött létre, tavaly szeptemberben pedig kibővült jogkörrel újjáalakult. Tagjai a munkáltatók, munkavállalók, cégek, szakiskolák és kamarák képviselői. Meghatározzák, mely képzési ágak fontosak a gazdaság szempontjából, eszerint befolyásolják a képzési irányokat és a tanulói létszámot. Ezáltal kevesebb lehet a pályakezdő munkanélküli és a nem megfelelő szakképzettségű munkaerő, ugyanakkor emelkedhet a kiemelten támogatott szakmát tanulók száma, akiknek az elhelyezkedése is biztosított lesz. A szakértők szerint változtatni kell az egyoldalú gyakorlati képzésen is. A Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara delegálja a szakmai feladatokért felelős társelnököt.

Kovács Vince - társelnök, Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság
"A hiányszakmák irányába próbálják a fiatalokat elindítani, illetve az iskolaszerkezetet olyan formában kellene, kell átszervezni, hogy a hiányszakmákban a gazdaság igényeinek a kielégítésére legyen megfelelő utánpótlás."

A bizottság dönt a támogatási keretek elosztásáról is. A Teleki Blanka Szakképző Iskolában kiemelten támogatott a férfi szabó képzés, de nem dotálják például a fodrász szakot, amelyet évente 25-30-an végeznek el. A jelentkezők számát tehát várhatóan korlátozzák majd, és az is lehet, hogy a már bejutott tanulóknak is változtatniuk kell eredeti elképzeléseiken.

Rettegi Attila - igazgató, Teleki Blanka Szakképző Iskola
„Tudni kell, hogy 9., 10. évfolyamon tanulnak már azok a gyerekek, akik azért jöttek ide, mert fodrászok szeretnének lenni. Szerencsétlennek érzem, hogy itt nem egy felmenő rendszerről van szó, hiszen ők még egy ilyen törvényi, jogszabályi környezetről nem tudtak, amikor ide beadták a jelentkezésüket."

A szakképzési hozzájárulást az új szabályok szerint már a TISZK-en keresztül, közvetetten kapják meg az intézmények. Tavaly összesen 175 millió forint képzési támogatást kaptak a szombathelyi szakképző iskolák, ebből legtöbbet, 36 millió forintot a Puskás- és a Gépipari-iskola fordíthatott fejlesztésre. A Teleki Blanka Szakképző Iskola 7 millió forint támogatásban részesült.


 

Gubás Gabi Agora Szombathely