Hírek

Megszűnik a mentorprogram

2009. február 12., 15:45
Akik szociálisan hátrányos helyzetűek, és felvételt nyertek valamely felsőoktatási intézménybe, a Katapult Mentorprogram keretében kaptak segítséget tanulmányaikhoz. Mentoraik utolsó éves hallgatók voltak, akik szóltak, ha akadt egy támogatási lehetőség vagy egy nekik szóló pályázat. A felsőbb évesek szívesen álltak mentornak, a rászorulók pedig gyakran éltek a nekik felkínált lehetőségekkel. A program azonban most megszűnik, mert a minisztérium nem kötött szerződést a rendszert eddig működtető Hallgatói Önkormányzatok a Hallgatókért Alapítvánnyal.


Szeptemberben mintegy 100 rászoruló hallgató szeretett volna élni a mentorprogram nyújtotta lehetőséggel, ám mindössze 3-an kaptak erre lehetőséget. Nekik egy közös mentoruk van jelenleg a Savaria Egyetemi központban - tudtuk meg a Hallgatói Önkormányzat illetékesétől. A mentor, miután a szükséges, főként jogi képzéseken részt vett, félévente 40 ezer forintért vállalja a mentorságot.

Nagy Antal - alelnök, Hallgatói Önkormányzat, NyME-SEK
"A feladata, hogy tájékoztassa mentoráltját a pályázati lehetőségekről, bevezesse az intézmény életébe, segítse az eligazodásban."

A támogatási szerződés hiánya miatt megszűnő program a rászorulókat és mentoraikat is hátrányosan érinti - mondja az országos HÖOK. A Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjában nincs olyan szervezeti egység, amely a szociálisan rászorult elsőéveseket segítené, koordinálná a mentorprogramot, vagy egy ahhoz hasonló kezdeményezést. A Hallgatói Önkormányzat csupán a mentorközvetítésben segít, ám most úgy tűnik, nem lesz feladatuk, mert nincs olyan szervezet, amely jogosult lenne tovább vinni a programot. A minisztérium azt mondja, azért nem kötött szerződést az alapítvánnyal, mert a megadott határidőre nem készítettek szakmai koncepciót.

 

 

Gubás Gabi Agora Szombathely