A 86-os és az S 31-es közutak fejlesztése mellett mindkét fél fontosnak tartja az észak-déli vasútvonal kialakítását Felsőpulya-Szombathely-Kőszeg-Oberwart között. Ez a terv illeszkedik a GYSEV elképzeléseihez is - hangzott el a zártkörű megbeszélésen, ahol dr. Ipkovich György Szombathely, Huber László Kőszeg és Rudolf Geiszler Oberpullendorf polgármestere vett részt. Az osztrákok már a projekt rájuk eső részét is biztosítani tudják.
Dr. Ipkovich György - polgármester, Szombathely
"Úgy tudom, hogy osztrák oldalon 70 millió eurót különítettek el a projekt támogatására, ez munkahelyteremtést is jelent a térségnek. Ez illeszkedik a mi elképzeléseinkhez is."
A MÁV területi képviselője októberben, a 100 éves Kőszeg-Szombathely vasútvonal megújulásakor arról beszélt, hogy egészen Felsőpulyáig kellene közlekedniük a vonatoknak, úgy mint korábban. Ehhez azonban az szükséges, hogy a határ magyar oldalán még legalább 5, míg Ausztriában 10 km-es szakaszon megépítsék a hiányzó szakaszokat. Kőszegtől Szombathelyig 120 millióba került a vonal megújítása. A további nyomvonal kiépítés legalább ugyanennyibe kerülne.





























