Hírek

EURÓRA stúdióbeszélgetés

2009. február 23., 10:39
A Hálózat Televízió Euróra című műsorához kapcsolódva hasonló címmel a Szombathelyi Televízió élő stúdióbeszélgetést sugárzott február 18-án 18.25 órai kezdettel a klímavédelem és az alternatív energiaforrások hasznosítása témájában. Törekedtünk arra, hogy a téma helyi sajátosságait megvilágítsuk, meghívott vendégeink segítségével, kerülve az általános frázisokat, kifejezetten a Vas megyei illetve Szombathely környéki példákat mutassuk be.

Három stúdióvendéget hívtunk, akik otthonosan mozognak a témában. Boldizsár Sándort, a Vép Szélerőmű Kht. egyik vezetőjét, Németh Istvánt, a Régióhő Kft. ügyvezető igazgatóját (Körmend, Vasvár térségében a távhőszolgáltató) és Németh Zsolt sárvári önkormányzati képviselőt, a helyi távhőszolgáltató felügyelőbizottságának elnökét, aki a geotermikus energia kiaknázásának első számú pártolója a városban.

Boldizsár Sándor segítségével a beszélgetés során felelevenítettük a vépi szélerőmű történetét, és elhangzott, hogy a beruházás megérte a ráfordított összeget. A jövőben szélerőmű-park kialakítását tervezik, hogy még hatékonyabban használják ki a térség szél biztosította adottságait. A távhőszolgálatók részéről hívott vendégeinkkel elsősorban azt vitattuk meg, milyen lehetőségek vannak a távhő és az alternatív enerigák kombinálására, mennyit lehetne az ilyen rendszerek kiépítésével spórolni, a lakosság számára ez jelentene-e előnyöket a szolgáltatás árát illetően, illetve miért lenne hasznos a környezetterhelés szempontjából. A beszélgetést megszakító 5 perces bejátszásból kiderült, hogy Szombathely környékén nem lenne gazdaságos a geotermikus energia kitermelése a kedvezőtlen földtani viszonyok miatt. Mégis akad rá példa, hogy egy lakás fűtését a földhő segítségével oldják meg: stábunk ellátogatott Garger Imre szombathelyi lakos otthonába, ahol megismertük a hőszivattyú működését, hallhattunk előnyeiről, költségeiről.

Adásunk végig interaktív volt. Bár az sms-t fogadó rendszerünk csak részben működött (nem tudtuk adásban közvetlenül megmutatni az érkező üzeneteket), viszont azokat papír alapon juttattuk el a műsorvezetőnek, aki reflektált rájuk. A fogadott üzenetek alapján összességében elmondható, hogy a nézők fogékonyak lennének az alternatív energiaforrások hasznosítására, többen otthon is szívesen látnának például „zöld” alapú fűtési rendszert, ugyanakkor sokan megjegyezték, hogy ezek a beruházások túl drágák, megtérülési idejük pedig igen hosszú. Az adás alatt végig biztosítottuk a betelefonálók véleménynyilvánítási lehetőségét is.

www.halozattv.hu

 

Gubás Gabi Agora Szombathely