Csukovits Imre már több mint másfél évtizede mestere szakmájának, most is vannak megrendelései. Pedig a téli időszak holtidőnek számít a kőművesek, burkolók, festők körében. Imre csaknem 1 millió forintot nyert el különböző uniós pályázatokon, egy por nélkül dolgozó csiszológépet 6, egy gólyalábat pedig 100 ezer forintért vásárolt. Az eszközökkel jobb minőségben és gyorsabban dolgozik, így nemcsak több munkát vállalhat, hanem akkreditált munkahelyként, a szakmunkás diákok szakképzési gyakorlatát is felügyelheti. Itt ugyanis a legújabb technológiákat tanulják meg a festőtanoncok, és ez előny más képzőhelyekkel szemben. A jó szakember pedig egyre keresettebb.
Csukovits Imre - vállalkozó
"Én úgy látom, hogy ketté fog szakadni a piac. Az egyik rész minőséget követel és meg is fizeti, a másik alacsony szintű munkát kap, viszont itt adódnak a gondok a garanciális munkák miatt."
A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet a tanulók bérét, járulékait, illetve az igazolt költségeket is megfizeti a vállalkozónak. Nála a harmadik év végére a minimálbér 25 %-át kapják a diákok, akik nemcsak a technológiát, hanem a fejlesztésekre mindig nyitott szemléletet is eltanulhatják mesterüktől. Ez a példa egy a túlélési módok közül. Hasonló példákat az internet is kínál, például a valsagkezelő.hu, ahol nemcsak vállalkozók, hanem állásnélküliek, és a válság miatt nehéz helyzetbe jutottak is tájékozódhatnak a túlélés lehetőségeiről.





























