Első két évben az alapokat, harmadiktól már a választott szakma részleteit tanulják a diákok a Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakképző Iskolában. A fényezők és a cserépkályha-kandalló építők négy, míg a többi szakirány diákjai öt évig tanulnak az iskolában. A negyedik a vízválasztó év, ekkor kötnek tanulószerződést a negyedikesek többségével külső vállalkozók. Nekik pedig mindent fizet az állam: hozzájárul a diákok munkaruhájához, étkezéséhez, fizeti az ösztöndíjat, na és a kötelező járulékokat. Az iskolák ezzel nem tudnak versenyre kelni, így bevételt produkálni sem. Ezért szeretnék elérni a rendszer átgondolását.
A szeptembertől bevezetett moduláris képzés és vizsgarendszer akár kilenc modul, azaz szakmai fogás elsajátítását is számon kérheti a diáktól. A vállalkozó mellett viszont a tanulók gyakran csak részfeladatot végeznek, ezért félő, hogy az ilyen mesterek mellett dolgozók elbuknak a vizsgán - állítják a szakiskolában.





























