Szombathely birkózóváros lett. A helyi birkózók eredményei önmagukért beszélnek és nemzetközi versenyből is minden évre jut. A kötöttfogású Grand Prix szereplői már többször voltak a város vendégei. Az olimpia után most találkozott először a nemzetközi mezőny, amelyben a magyarok vezető szerepet töltenek be.
Struhács György - szövetségi kapitány
"Szükség van az ilyen viadalokra, felmérhetjük, hol állunk a felkészülésben. Idén VB, EB is lesz, de még ne tekintsünk ennyire előre."
A szövetségi kapitány elégedetten figyelte tanítványait. Oka nem lehetett panaszra, hiszen a magyar csapat megnyerte a pontversenyt. Itt volt a mezőnyben Peking olimpiai ezüstérmese, Fodor Zoltán is, aki meggyőző birkózással utasította maga mögé a mezőnyt. Bemutatkozott a versenyen Hatos Gábor is, aki a bemutató jelleggel lebonyolított szabadfogású versenyt nyerte meg.
A magyarok Fodor aranyérme mellé egy ezüstöt is gyűjtöttek Deák Bárdos Mihály révén.





























