A Kámoni Arborétum kertrekonstrukciójára a Környezet és Energia Operatív Programban 200 millió forintra pályázott a fenntartó Erdészeti Tudományos Intézet. Ehhez nem kell önerő, viszont a Regionális Operatív Programban 364 milliós pályázatra már 15% önrészt kell állnia a városnak. A pályázatok egy célt szolgálnak, hogy az arborétum ne az enyészeté legyen, hanem megújuljon.
Magyar József - elnök, Kámoni Arborétumért Egyesület
"A Kámoni Arborétum állapota romlik. Be kell avatkozni. Ez több százmillióba kerülne."
Az 1,5 hektáros területet, amely az egykori Bánovics malom mögött terül el, a tervek szerint 800 négyzetméteres területen beépítik. Egy ökoturisztikai látogató és oktatóközpont, csaknem 10 busz számára is elegendő parkoló, tanösvény és a Gyöngyösön átívelő gyalogos fahíd is kerülne ide. Mindez illeszkedne a Gyöngyös mentén az Írottkőig tartó turisztikai útvonal elképzeléséhez.
Szabó Gábor - alpolgármester, Szombathely
"Egyúttal az arborétum értékét is növelné. A fejlesztés a kertrekonstrukcióval együtt több, mint félmilliárd forintot céloz meg."
A konzorciumi partnerek segítségével az arborétum területére padok, ivókutak, fahidak, információs táblák kerülhetnek, a Gyöngyös mentén pedig Kőszegig egy olyan turisztikai útvonal jöhet majd létre, amely megmutatja a térség környezeti szépségeit. Ha sikeresek lesznek a pályázatok, akár már 2010 őszére.





























