Hírek

Továbbjutott a Falco

2009. március 09., 16:48
Tavaly ezüstérmet szerzett a Falco kosárlabda-csapata a Magyar Kupában. Ezt az eredményt akár túl is szárnyalhatják Kálmánék, mivel az idén is bejutottak a legjobb négy közé a Zalaegerszeg kiverésével. Igaz, csupán egyetlen ponton múlott a továbbjutás, a döntő színhelyéről csütörtökön születik döntés.


A Falco az első percektől kezdve irányította a mérkőzést, de komolyabb előnyt nem sikerült kiharcolniuk a sárga-feketéknek.  Amikor ugyanis 6-8 pontra meglépett a szombathelyi gárda, a vendégek beleerősítettek és percek alatt ledolgozták a hátrányukat. A második játékrészben már pontosabban céloztak a falcosok, Ciric, Hudson, Horváth Zoltán és Kálmán is szóta a pontokat. Ennek ellenére is csak utolsó másodpercekben sikerült kiharcolni a győzelmet és  minimális különbséggel, 86:84-re megverni a végig szívósan küzdő vedégeket.  Összeítésben egy ponttal jutott a Falco a Magyar Kupa négyes döntőjébe.

A Falco mellett szintén a döntőbe erült a Szolnoki Olaj és a Pécs, a negyedik résztvevő a Körmend-Kaposvár párharcból kerül majd ki. A négyes döntő helyszínére   csütörtökön, Budapesten licitálnak a csapatok képviselői. 

 

 

Gubás Gabi Agora Szombathely