Az agrárpolitika az Európai Unió egyik kényes pontja. Szakemberek szerint a támogatási rendszer igazságtalan és torz, nem veszi figyelembe a régi és az új tagországok közötti külünbségeket, ezért mindenképpen változtatni kellene ezen. Ez volt a véleménye Nagy Renátának is, a Savaria Egyetemi Központ hallgatójának, aki ebben a témában írt dolgozatával nyerte el a Külügyminisztérium által, második alkalommal meghirdetett tanulmányi versenyt.
Nagy Renáta - IV.évfolyam, NyME-SEK
"Ezt tegyük igazságosabbá és osszuk újra. Ki mennyit fizet be, ki mennyit kap vissza. Ennek egy külön finanszírozás kellene és azon belül, ha gazdagabb vagy többet fizetsz be, de többet is kapsz vissza. Egy egyensúlyt próbáltam meg találni."
Renáta, saját elmondása szerint, azért választotta ezt a témakört, mert ez a legproblémásabb terület, ahol változásokra van szükség és ahol valóban kézzelfogható, konkrét javaslatokat lehet tenni. A verseny során még az energiapolitikával, bel-és igazságüggyel, valamint az unió globális partneri szerepével kapcsolatban fogalmazhatták meg véleményüket a diákok és adhattak javaslatokat. A Savaria Egyetemi Központból összesen hárman jutottak a március 5-én, Budapesten megrendezett döntőbe. Renáta az oklevél mellé pénzjutalmat, valamint egy brüsszeli utat nyert.





























